Alakulásának 120. évfordulóját ünnepelte a Ditrói Önkéntes Tűzoltó Alakulat

(0 Szavazat)57 megjelenítés

Különleges nap volt szeptember 17-e a Ditrói Önkéntes Tűzoltó Alakulat számára, hiszen most kivételesen nem a bajban gyűltek össze bajtársaikkal, hanem ünnepelni megalakulásuk 120 éves évfordulóját. Az ünnepség keretében átadták azt a hét rend ruházati felszerelést is, amelyet az egyesület Hargita Megye Tanácsa pályázatán nyert és Ditró Község Önkormányzatától kapott támogatásból vásárolt az önkéntesek számára.

A jeles eseményt az alakulat vendégeivel és a község lakóival is megosztotta. Az eseményre meghívottként érkezett Nagysalló tűzoltó delegációja Szlovákiából, Bátaszék delegációja Magyarországról, valamint több mint 10 szomszéd település önkéntes tűzoltói. A program részeként a tűzoltók reggel a község határában gyülekeztek,  onnan indult a konvoj tűzoltóautókkal villogva, szirénázva végig a településen a tűzoltószertárhoz, onnan pedig gyalog vonultak be a Jézus Szent Szíve templomba szentmisére. Ezt követően vette kezdetét az ünnepség, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési ház melletti szabadtéri színpadon. Az eseményen beszédet mondott beszédet mondott Puskás Elemér polgármester, valamint Bende Sándor képviselő. Közösen adták át a Hargita Megye Tanácsa és Ditró Község Önkormányzata hozzájárulásával beszerzett felszereléseket.

Csíkszereda, 2017. szeptember 20.


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774