A kiskertészek gyümölcsöző és példaértékű munkáját díjazták
(0 Szavazat)56 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének Kiskertész programja évről évre nagyon népszerű, a diákok egyre elkötelezettebben, kitartóbban látnak neki a feladatoknak. Mint ismeretes, a programban vetőmagokat osztanak ki az iskolásoknak, amelyekből a gyermekek veteményeznek, és a termés gondozását, betakarítását zsűri bírálja el.
Utolsó frissítés: péntek, 2020 december 11
A kiváló munkát díjazták december 9-én, kedden reggel a Megyeháza Galériában. Az eseményen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és László Csongor falugazdász, vidékfejlesztési agrármérnök. (A díjazás élő közvetítése visszanézhető Borboly Csaba Facebook-oldalán: https://fb.watch/2gdb09xDKy/)
– A Kiskertész program évről évre fejlődik, egyre többen csatlakoznak, idén már a megye 47 helységéből több mint 990 tanuló és 54 osztály vett részt. Csík-térségből 283, Udvarhely-térségből 289, Gyergyó-térségből pedig 472 diák csatlakozott a programhoz – mondta el László Csongor.
– Megtanulhatják szeretni a földet a Kiskertész program résztvevői, és remélhetőleg versenyen kívül is folytatják a tevékenységet – jelentette ki Borboly Csaba, aki szerint Hargita megyében a természet védelme, az egészséges életmódra való nevelés tekintetében ez a program egy nagyon fontos lépcsőfok. – A tevékenységgel hozzájárulhatunk a családunk, szeretteink egészségének a megőrzéséhez. A megtermelt zöldségek, gyümölcsök által érvényt szerezhetünk az „ép testben ép lélek”-mondásnak. Erre az élményre hívunk mindenkit, jelentkezzenek jövő év elején, amikor ismét meghirdetjük a programot – tette hozzá a megyei tanács elnöke.
Csík-térségből öt településről a következő diákokat díjazták: György Vilmos – Csíkbánkfalva, Vitos Viktória – Csíkszentkirály, Garda-Mátyás Hanna – Csíkszereda, Török-Láday Gergő – Csíktaploca, Fikó Eszter Mária – Csíkszereda, Csilip Zalán – Csíkbánkfalva, Gergely Richárd – Csíksomlyó, Halmágyi Balázs – Csíkbánkfalva.
A program segít a gyermekek felelősségtudatának és természet iránti szeretetének kialakításában, az alapvető botanikai ismeretek elsajátításában, biztosítja a csapatmunka örömét, fejleszti a matematikai ismereteket és a kreativitást. Egyben egészséges életmódra ösztönöz, ugyanakkor a gyerekeket türelemre neveli.
A programról és a jelentkezési feltételekről bővebben itt:
https://ro-ro.facebook.com/kiskerteszprogram/
http://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/programok/aktiv-palyazatok/hmt-videkfejlesztesi-egyesuletenek-palyazatai/kiskertesz-program.html
A Gyergyó-térségi diákok díjazásáról, amelyen a mezőgazdasági miniszter is részt vett, itt olvashatnak:
http://hargitamegye.ro/hirek/borboly-csaba-a-hargita-megyei-fiatal-gazdaknak-nem-kedveznek-a-jelenlegi-eu-s-palyazati-keretek.html
Csíkszereda, 2020. december 9.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)56 megjelenítés