A Székely termék következő szintje az európai minősítés elnyerése

Hargita Megye Tanácsa lehet az Európai Bizottság közvetlen térségi partnere a mezőgazdasági kérdésekben

(0 Szavazat)29 megjelenítés

Az EU mezőgazdasági programlehetőségeit ismertették, valamint a kis- és középgazdálkodás jövőjéről beszéltek március 19-én, kedden Brüsszelben azon a workshopon, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő meghívására, Hargita Megye Tanácsa, az Európai Parlament európai néppárti (EPP) csoportja, valamint az Európai Bizottság társszervezésében tartottak meg.

Winkler Gyula szerint nagyon fontos a közvetlen tájékozódás, amelyet a Hargita megyei mezőgazdasági, vidékfejlesztési szakemberek csoportja Brüsszelben megejtett, hiszen nagy változások előtt áll a Közös Agrárpolitika (KAP).

– Decentralizáció történik 2021 után a KAP végrehajtásában, számos fontos döntés a tagállamok hatáskörébe kerül, a kormány és a mezőgazdasági minisztérium fog döntést hozni programokról, támogatások feltételeiről. Két feladat áll előttünk: Brüsszelben az, hogy védjük meg a KAP jövőjét 2021 után, hogy elérjük a források értékének és a területalapú támogatások mértékének a növekedését, Bukarestben pedig az, hogy az erdélyi gazdák, a családi gazdaságok érdekeit képviseljük, és csökkentsük a bürokráciát a mezőgazdasági programok területén, valamint egyszerűsítsük az alkalmazást – mondta az EP-képviselő.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és a Régiók Európai Bizottságának tagja úgy látja, a 2020 utáni KAP irányelvei fontos aspektusokat befolyásolnak majd a helyi gazdaságok támogatásában, további fejlesztésekben.

– Az Európai Régiók Bizottságának tagjaként is azt láttam, hogy az e téren folytatott kezdeményezések, javaslatok mind kiemelték annak a fontosságát, hogy a helyi kisgazdaságok, családi vállalkozások is részesüljenek támogatásokban, és ezzel az elvvel szemben a tagállamok legyenek nyitottak az országos finanszírozási eszközök kidolgozásakor. Egyszóval a kisgazdaságok, a helyi források hatékony felhasználása, a bio-, illetve hagyományos termékek előállítása és a fenntartható élelmiszer-politika prioritást kell hogy jelentsen – tette hozzá az RB tagja, akinek korábban sikerült az APIA-támogatások megtartását célzó módosító javaslatokat elfogadtatnia.

Ugyanakkor mint mondta, fontos szempont a fiatal gazdák, termelők elvándorlása fejlettebb országokba, ezáltal nemcsak az agyelszívás jelent nagy problémát a kevésbé fejlett régiókban, de a szakmunkások elvándorlása is. Ennek értelmében külön támogatási programok kidolgozását javasolta a fiatal kistérségi és mezőgazdasági szakemberek támogatására, ösztönzésére.

Az RB tagja szorgalmazza továbbá egy interregionális csoport létrehozását az RB-ben, amely a fenntartható uniós élelmiszerpolitika témája köré épül, különös hangsúlyt fektetve a hagyományos és helyi termékek előállításának fejlesztésére, a helyi kistermelők támogatására, valamint arra, hogy a székelyföldi termelők népszerűsíteni és értékesíteni tudják a termékeiket európai szinten az EU által odaítélt eredetmegjelölés, földrajzi indikátorokra és a hagyományos termékekre vonatkozó minősítés segítségével. Vagyis a cél a Székely termék közösségi védjegy európai szintű minősítésének elnyerése.

(Borboly Csaba bejelentkezése a helyszínről – VIDEÓ: https://www.facebook.com/watch/?v=541490376360773)

Francis Fay, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának vezetője, valamint Németh Anikó szakpolitikai asszisztens az oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM), a földrajzi jelzés (OFJ), valamint a hagyományos különleges termék (KJF) megjelölések megszerzésének eljárását ismertették.
A Mezőgazdasági Főigazgatóság (DG Agri) részéről Románia Nemzeti Vidékfejlesztési Programjának (PNDR) végrehajtását Brüsszelből ellenőrző Ștefan-Lucian Radu, valamint Mihaela Luca szakértők az országos támogatási lehetőségekről és a pályázati kihívásokról beszéltek, kitérve a 2021–2027 közti időszakra is.
Demeter László, a Pogány-havas Kistérségi Társulás szakembere a vidéki közösségek mint a biokulturális sokféleség gazdálkodói helyének meghatározásáról beszélt a Közös Agrárpolitikában és az európai környezetvédelmi politikákban. Mint mondta, Hargita megye jó példája a magas biokulturális sokszínűségnek, amelyet nagyrészt a vidéki közösségek tartanak fenn.
Szabó Ákos falugazdász, vidékfejlesztési szakember a magyar kormány által támogatott székelyföldi falugazdász-hálózat jövőbeni terveit ismertette. Szerinte segíteni, ösztönözni kell a kis családi gazdaságokat, hogy a nyersanyagtermelésen túl termékeket állítsanak elő, ezeket pedig különböző értékesítési csatornákon eljuttassák a fogyasztókhoz. A térségi kisebb gazdaságok megmaradásának az egyik legjobb lehetősége a szövetkezetekbe, egyesületekbe való tömörülés, hívta fel a figyelmet a falugazdász.
Kolumbán Dávid Hargita megyei tanácsos úgy értékelte, ahhoz, hogy a megyére jellemző családi gazdaságok túlléphessenek az önellátáson és a nyersanyagtermelésen, technológiai fejlesztésre van szükségük, amelyhez továbbra is szükség van a támogatási programokra. Ezen gazdaságokat pedig kiemelten támogatni kell, hiszen nélkülük és előállított termékeik nélkül szegényebb lenne az EU.
Csilip Árpád, Hargita Megye Tanácsa Fejlesztési Ügynökségének vezetője a Székely termék védjeggyel rendelkező termelők és a fogyasztók közötti egyre szorosabb kapcsolatra hívta fel a figyelmet, amelynek köszönhetően egyre sokoldalúbb igénynek kell hogy megfeleljenek a gazdálkodók, termelők. Mint kiemelte, az egészséges helyi termékeket képviselő Székely termék védjegy a székelyföldi fogyasztók egészséges életmódjának kapuja.
Csák László szakértő a KAP jövőjéről beszélt. Szerinte új, innovatív aspektusokat szükséges beépíteni a következő stratégiai időszakba. Kiemelte, hogy az 1996-ban meghatározott elvek, mint amilyen a vidék elsőbbsége vagy az integrált megközelítés, 2021-től nem érvényesülnek, helyettük új gondolkodásmódra és új irányra is szükség van, amelyek már a fiatal generációról is szólnak. Ugyanakkor, összegezve a megbeszélést, elmondta, az egyik legfontosabb, hogy a jelenlévők nyolc pontban összegezték a Hargita megyei, székelyföldi javaslatokat a 2020 utáni Közös Agrárpolitikához, a pontokat a későbbiekben még kiegészítik és elküldik Winkler Gyula EP-képviselőnek. A képviselő vállalta, hogy ezt továbbítja az Európai Bizottság agrár- és vidékfejlesztésért felelős biztosának, Phil Hogannek. Csák László ugyanakkor nagy előrelépésnek tartotta, hogy a jelen lévő Francis Fay felkérte Hargita megyét, hogy működjön együtt a Bizottsággal a gazdálkodóknak szóló térségi kommunikáció javításában.
A kerekasztal-beszélgetést követően Francis Fay hangsúlyozta, hogy Hargita megye olyan biokulturális értékekkel rendelkezik, amelyek alapján, a helyi és regionális önkormányzatok segítségével, a mezőgazdasági szereplők körében a stratégiai gondolkodást kell népszerűsíteni. Az EB főigazgatóságának vezetője felkérte Hargita Megye Tanácsát, hogy a mezőgazdasági kérdésekben legyen az EB közvetlen, kiemelt partnere a térségben, annak érdekében, hogy a Bizottság üzenetei a kisgazdákhoz is eljussanak.

Brüsszel, 2019. március 19.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2022, szeptember»
hkscpsv
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774