Hargita Megye Tanácsa előterjesztette a vállalkozók igényeit
(0 Szavazat)53 megjelenítés
A Helyi Szakképzési Bizottság január 14-én, csütörtökön a csíkszeredai Pedagógusok Házában tartott gyűlésén Hargita Megye Tanácsa képviseletében részt vett Barabás Csaba, a beruházásvonzási iroda vezetője, aki hangsúlyozta, hogy fontos a megyében jelen lévő vállalkozók munkaerőigényét figyelembe venni a szakmunkásképzők, szakközépiskolák 2016–2017-es tanévre vonatkozó beiskolázási tervének véglegesítése során, hiszen ez az egyik feltétele annak, hogy a fiatalok az iskola elvégzése után el tudjanak helyezkedni itthon. Ugyanakkor az irodavezető a múlt évben, vállalkozók körében végzett felmérésre támaszkodva megjegyezte, a munkáltatók hajlandók részt vállalni a szakoktatásban gyakornoki lehetőséget vagy akár ösztöndíjat biztosítva a diákoknak.
Utolsó frissítés: hétfő, 2016 január 18
A téma kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke korábban azt nyilatkozta, össze kell hangolni a vállalkozói közeget a szakoktatással, hiszen csak így lehet gátat vetni a fiatalok elvándorlásának.
– Meg kell teremtenünk a feltételeket a szakmát végzett fiataljaink számára, hogy már az iskolapadban ülve legyen jövőképük, az oklevél megszerzése utáni időszakról. A Nyugaton jelenleg zajló események hatására talán kétszer is meggondolják, hogy érdemes-e külföldön munkát vállalni. Meg kell teremtenünk itthon azokat a feltételeket, amiért érdemes a manapság kevésbé biztonságos Nyugat helyett a szülőföldet választani – jelentette ki a megyeelnök.
Barabás Csaba irodavezető szerint egyes vállalkozók rákényszerülhetnek a külföldi munkaerő bevonására, ha nem sikerül hatékonyan összehangolni a szakképzést a munkaerőpiac igényeivel.
A bizottság részéről a napokban elküldik Hargita Megye Tanácsának a megye szakképzési tervezetét, amelyben igyekeznek a térségenkénti igényekhez igazítani a szakoktatást.
Csíkszereda, 2016. január 14.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)53 megjelenítés