A kapuban hagyta a pékterméket a beszállító cég

Fontos a tej-kifli programban tapasztalt szabálysértések dokumentálása

(0 Szavazat)85 megjelenítés

Nem vette át a tordai cégtől a tej-kifli programban érkezett péktermékszállítmányt az egyik csíkszeredai iskola igazgatója a napokban, mivel azt nem találta a szabályoknak megfelelőnek, de a gépkocsivezető ott hagyta, és azt kiabálta, reklamáljon Tordán, a beszállító vállalkozásnál. Az oda szállított keksz 44 grammos csomagolású volt, az előírt 80 grammos helyett.

Az iskolaigazgató ezzel kapcsolatban kérdéssel fordult Borboly Csabához, Hargita Megye Tanácsának elnökéhez, hogy mit tegyen ilyen esetekben. A megyei tanács illetékesei azt tanácsolják, hogy le kell fényképezni vagy filmezni és elküldeni a prefektúrának, valamint a sajtónak, és amiről nincs átvételt igazoló dokumentum, azt nem fizetik ki.

– A nem megfelelő terméket, mint már korábban felhívtam rá az iskolaigazgatók figyelmét, nem szabad átvenni, és ha a szállító otthagyja, azt fotózzák vagy filmezzék le. Minden ilyen esetet dokumentálni kell, mert azok alapján lehet eljárni a beszállítóval szemben – nyilatkozta a megyei tanács elnöke, aki levélben fordult a tordai céghez és a prefektusi hivatalhoz ez ügyben, utóbbitól kérve, hogy az iskolai biztonság kérdésével foglalkozó bizottság foglalkozzon az üggyel.

A hét elején arról számoltunk be, hogy Borboly Csaba az iskolákhoz fordult levélben, felhívva az igazgatók figyelmét a fentiekre a Regionális Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapok Minisztériuma Hargita Megye Tanácsának írt válaszlevele (https://drive.google.com/open?id=0B3DH_aG2Ui1USmpUWmh1VUlEdWc) alapján, mely szerint a 40 grammos csomagolású kekszet nem vehetik át ezentúl az iskolák a tej-kifli programban, mivel az szabályellenes, a vonatkozó kormányhatározat péktermékek esetében 80 grammot szab meg.

Nemrég tízezer lejjel bírságolta meg az említett céget a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a péktermék nem megfelelő tömege miatt, miután Borboly Csaba édesapaként arról értesítette bejelentések nyomán, hogy a tanintézetek 40 grammos kekszet kapnak a szerződésbe foglalt 80 grammos helyett.

A tej-kifli program témájában megjelent eddigi közleményeink az alábbi linken olvashatók:
http://www.hargitamegye.ro/hirek/tej-kifli.html?a=search&page=1

Csíkszereda, 2017. április 13.


[ Tej-kifli program ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774