Lelkészbeiktató ünnepséget tartottak az Oklánd községi faluban
(0 Szavazat)51 megjelenítés
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tartotta azt az istentiszteletet, melynek keretében lelkészbeiktatásra került sor április 15-én, szombaton Homoródújfalun.
Utolsó frissítés: hétfő, 2018 április 16
Az ünnepségen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki elmondta a falu közösségének összefogása megható és példaértékű.
– A homoródújfalvi unitárius egyház jól végzi a dolgát – emelte ki a megyeelnök és hozzátette, örömmel tölti el, mikor ilyen nagymértékű szeretettel és egymásra figyeléssel találkozik, mint ami a falu közösségében uralkodik.
Borboly Csaba biztosította Bálint Benczédi Ferencet arról, Hargita Megye Tanácsa továbbra is támogatja az egyház minden közösségépítő kezdeményezését és elmondta, szívesen tesz eleget minden meghívásnak a községben, mert mindig jó kedvre deríti a közösségből áradó jóság és harmónia.
– Kitartást és erőt kívánok a lelkész úrnak ahhoz, hogy ezen a hittel megalapozott úton vezethesse tovább az egyházközösséget és továbbra is megőrizzék az összefogás szellemét a községben – zárta köszöntőbeszédét a megyeelnök.
Csíkszererda, 2018. április 15.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)51 megjelenítés