A frissen végzettek alkalmazására ösztönöz az Itthon start program

A vállalkozások meglátogatásának folytatását tervezi Hargita Megye Tanácsa

(0 Szavazat)63 megjelenítés

Márton Áron-emlékéremmel készül kitüntetni Hargita Megye Tanácsa azt a négy vállalkozót, aki július hónapban a legtöbb frissen végzett fiatalt alkalmazza. A díjjal pénzjutalom jár. Hargita Megye Tanácsának egyik fő stratégiai célja az ifjúság szülőföldön maradásra való ösztönzése, ezért a gyakornoki és az önkéntesi programjával segíti a fiatalokat a tapasztalatszerzésben, ugyanakkor a munkalehetőségek bővítésének elengedhetetlen feltétele a vállalkozók nyitottsága a pályakezdők iránt, fontos, hogy minél nagyobb számban alkalmazzák őket. 

Az Itthon start programmal erre szeretnék ösztönözni a megye gazdasági szereplőit, azáltal is, hogy elismerésben részesítik azokat a Hargita megyei vállalkozókat, akik a legtöbb frissen végzett fiatalt alkalmazzák 2015. július 1–31. között, Hargita megye négy megyei jogú városa térségéből egy-egy személyt. A kitüntetettek a Márton Áron-emlékérmet az augusztusi soros tanácsülésen vehetik át rövid ceremónia keretében.

A kitüntetésen kívül ugyancsak a jó példák felmutatása a célja a megyei tanács másik kezdeményezésének: az intézmény elöljárói, a befektetésvonzás-iroda munkatársaival együtt, 18–35 év közötti személyek által létesített Hargita megyei vállalkozásokat látogatnának meg, a helyszínen tájékozódva a problémáikról. Erre a korábbi években is többször sor került, ezt a gyakorlatot kívánják folytatni.

– A megyei tanács saját eszközeivel próbál tenni a fiatalok elvándorlása ellen, ezért akciónk során olyan bátor, vállalkozó szellemű személyeket mutatnánk be, akik nem a külföldi munkavállalást, hanem az itthoni cégalapítást választották, és így munkahelyeket teremtettek. Fontos, hogy ne csak a negatívumok uralják a közbeszédet, beszélnünk kell a sikerekről is – nyilatkozta Borboly Csaba.

A megyeelnök ezúton is felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy ha szeretnék bemutatni a megyei tanács munkatársainak cégük tevékenységét, és néhány szóban személyesen is elmondanák gondjaikat, illetve azokat a javaslataikat, amelyekkel, úgy érzik, könnyíteni lehetne a fiatalok és a vállalkozók sorsán, hívják a 0266 207 700 (1608 belső) telefonszámot a látogatás egyeztetése céljából.

Csíkszereda, 2015. június 15.


[ Ifjúsági hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774