A család befektetési alap!

Kiértékelték a pályázatokat a megyei tanácsnál

(0 Szavazat)52 megjelenítés

- Az infrastrukturális rendszerek korszerűsítése, az utak, az egyes intézmények és a közszolgálati tevékenységek közvetett módon szolgálják a megyében élő családokat. Mivel Hargita Megye Tanácsa elkötelezett a családi élet támogatását célzó intézkedések megerősítése iránt pályázati programjain keresztül  közvetlenül is támogatja a családokat,  a családi élet kultúrájának az ápolását, annak szellemi, lelki és erkölcsi vonatkozásainak megőrzését és továbbadását, nyilatkozta Kolozsvári Tibor megyei tanácsos Hargita Megye Tanácsa családoknak szóló tevékenységeket támogató kiírására beérkezett pályázatok elbírálása kapcsán. 

Idén 32 pályázat érkezett a megyei tanácshoz, ezek közül huszonnégyet fogadott el az elbirálóbízottság, nyolcat pedig visszautasítottak, mivel nem feleltek meg a követelményeknek. Ennek értelmében ebben az évben is megtartják Csíksomlyón a nők találkozóját, a Szent László-év jegyében tábort, valamint a hogyan fejlesszük önmagunkat és gyermekeinket a lelki élet révén témakörben programot szerveznek, Delnén rendezvényt tartanak a gyermekeknek és a családoknak. Továbbá adventi programokkal lepik meg az érdeklődőket, programot szerveznek az internet használata a családban és iskola a szülőknek, valamint  a család és a közösség, illetve legyünk barátok a mesékkel témakörben, és olyan szülőknek, akik sérült gyermekekről gondoskodnak, lelki hetet tartanak a kozmási családoknak. Ezenkívül az egyesületek pályáztak családoknak szóló találkozók szervezésére hagyományőrzés céljából, illetve családban élünk, családok napja, valamint a szülők támogatásában címmel.

- A tanács tagjaival közösen kezdeményezzük, szorgalmazzuk és támogatjuk az olyan családjóléti intézkedéseket, amelyek a közösségi létünk felől erősítik és támogatják a családalapítást, az otthonteremtést, a gyermeknevelést a gazdaság, a kultúra, a sport, a vallás és a nemzeti erőtér hatótényezői által.  A megyei tanács pályázata révén egyaránt támogat szociális felzárkóztató, délutáni oktatási és nevelési programokat, de számos olyan kezdeményezést is, mint például „a szülők iskoláját”, amely a családi élet kultúráját erősíti. Örömmel nyugtáztuk, hogy e területen élénkül a kezdeményező és szervező erő, egyrészt a civil szervezetek, az egyházak, de az önkormányzati szféra felől is. Ennek következményeként a pályázati igények is serkentek és okvetlenül fontosnak látjuk a pályázati keretösszegek növelését. Fontosnak tartottuk azt is, hogy a megyei családjóléti szolgáltatások fejlesztése érdekében, önálló állást hirdessünk meg, hogy ezen ügyek számára összpontosulhasson az a szervező erő, amely által további, konkrét családjóléti intézkedések valósulhatnak meg. Ez az álláshirdetés aktív és várjuk olyan jelöltek jelentkezését, akik Hargita Megye Családjóléti Programcsomagjának az ügyvitelét, eredményesen, elkötelezetten eredményre kívánják juttatni, hangsúlyozta Kolozsvári Tibor.

A megyei tanács illetékes munkatársai arra hívják fel a pályázók figyelmét, hogy továbbra is kövessék az intézmény honlapján a kiírásokkal kapcsolatos információkat, mert hamarosan kifüggesztik az elszámolási ütemtervet.

Csíkszereda, 2017. június 12.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774