Pályázatok

 

Pályázati felhívás
Gyerekmosoly program
2019

Űrlap

 

A pályázat célja, tárgya: 2010-ben Hargita Megye Tanácsa elindította a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztését célzó Családprogramját. Ezen belül indult a Gyerekmosoly alprogram, amelynek célja a megye területén lévő óvodatermek, napköziotthonok, iskolák és elhelyezőközpontok, valamint kórházi gyerekosztályok szebbé tétele  falak dekorálásával. A környezet megszépítése, reklámgrafikus által tervezett és kivitelezett illusztrációkkal, mesefigurákkal, mesehősökkel, mesejelenetekkel, derűssé, meghitté varázsolja a kicsik környezetét, mosolyt csal arcukra, hozzájárul a nevelés színterének, feltételeinek javításához.

A Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközponttal együttműködve a program folytatódik 2019-ben is.

A támogatás igénybevételére jogosultak köre
Jelen pályázati programból támogatást kaphatnak:
- a megye területén működő óvodák, iskolák, napköziotthonok
- az óvodákban/iskolákban működő előkészítő osztályok
- pszichopedagógiai-és logopédiai kabinetek
- a megye területén lévő kórházak gyerekosztályai;
- elhelyezőközpontok.

A támogatható tevékenységek köre:
- intézményenként/épületenként egy terem, illetve egy folyosó falainak kifestése mesefigurákkal.

A pályázat benyújtása:
A pályázatot postai és elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címre:
Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont, 530131 Csíkszereda, Mihail Sadoveanu utca 54. szám, valamint a következő e-mail címre: cjrae_hr@yahoo.com.

A pályázati felhívás és a pályázati formanyomtatvány (adatlap) letölthető a www.hargitamegye.ro  valamint a www.isjhr.eduhr.ro  honlapról. A pályázati feltételekről, tudnivalókról felvilágosítást a 0266-317048 telefonszámon kaphatnak.

A pályázati dokumentációk beküldési határideje: 2019. június 21.

Pályázati értékelés és elbírálás:
Az elbírálóbizottság a beküldött dokumentációkat 2019.június 25-ig értékeli.

 

Csíkszereda, 2019. május 28.
 
Szabó Irén-Ottilia
 MNTEK igazgató
 
 
 
 

 

 

 

Pályázati felhívás
Gyerekmosoly program
2018

Űrlap

 

A pályázat célja, tárgya: 2010-ben Hargita Megye Tanácsa elindította a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztését célzó Családprogramját. Ezen belül indult a Gyerekmosoly alprogram, amelynek célja a megye területén lévő óvodatermek, napköziotthonok, iskolák és elhelyezőközpontok, valamint kórházi gyerekosztályok szebbé tétele  falak dekorálásával. A környezet megszépítése, reklámgrafikus által tervezett és kivitelezett illusztrációkkal, mesefigurákkal, mesehősökkel, mesejelenetekkel, derűssé, meghitté varázsolja a kicsik környezetét, mosolyt csal arcukra, hozzájárul a nevelés színterének, feltételeinek javításához.

A Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközponttal együttműködve a program folytatódik 2018-ban is.

A támogatás igénybevételére jogosultak köre
Jelen pályázati programból támogatást kaphatnak:
- a megye területén működő óvodák, iskolák, napköziotthonok;
- az óvodákban/iskolákban működő előkészítő osztályok;
- pszichopedagógiai- és logopédiai kabinetek;
- a megye területén lévő kórházak gyerekosztályai;
- elhelyezőközpontok.

A támogatható tevékenységek köre:
- intézményenként/épületenként egy terem, illetve egy folyosó falainak kifestése mesefigurákkal.

A pályázat benyújtása:
A pályázatot postai és elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címre:
Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont, 530131 Csíkszereda, Mihail Sadoveanu utca 54. szám, valamint a következő e-mail címre:  cjrae_hr@yahoo.com.

A pályázati felhívás és a pályázati formanyomtatvány (adatlap) letölthető a www.hargitamegye.ro  honlapról. A pályázati feltételekről, tudnivalókról felvilágosítást a 0266-317048 telefonszámon kaphatnak.

A pályázati dokumentációk beküldési határideje: 2018. június 10.

Pályázati értékelés és elbírálás:
Az elbírálóbizottság a beküldött dokumentációkat 2018.június 15-ig értékeli.

 

Csíkszereda, 2018. május 14.
 
Szabó Irén-Ottilia
Igazgató
 
 
 
 

 

 

 

Pályázati felhívás
Gyerekmosoly program
2017

Űrlap

 

A pályázat célja, tárgya: 2010-ben Hargita Megye Tanácsa elindította a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztését célzó Családprogramját. Ezen belül indult a Gyerekmosoly alprogram, amelynek célja a megye területén lévő óvodatermek, napköziotthonok, tanegységek és elhelyezőközpontok, valamint kórházi gyerekosztályok szebbé tétele a falak dekorálásával. A környezet megszépítése, reklámgrafikus által tervezett és kivitelezett illusztrációkkal, mesefigurákkal, mesehősökkel, mesejelenetekkel, derűssé, meghitté varázsolja a kicsik környezetét, mosolyt csal arcukra, hozzájárul a nevelés színterének, feltételeinek javításához.

A Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központtal együttműködve a program folytatódik 2017-ben is.

A támogatás igénybevételére jogosultak köre
Jelen pályázati programból támogatást kaphatnak:
- a megye területén működő óvodák, iskolák, napközi otthonok
- az óvodákban/iskolákban működő előkészítő osztályok 
- a megye területén lévő kórházak gyerekosztályai;
- elhelyezőközpontok.

A támogatható tevékenységek köre:
- intézményenként/épületenként egy terem, illetve egy folyosó falainak kifestése mesefigurákkal.

A pályázat benyújtása:
A pályázatot postai és elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címre:
Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ, 530131 Csíkszereda, Mihail Sadoveanu utca 54. szám, valamint a következő e-mail címre:  cjrae_hr@yahoo.com.
A pályázati felhívás és a pályázati formanyomtatvány (adatlap) letölthető a www.hargitamegye.ro honlapról, a pályázati feltételekről, tudnivalókról felvilágosítást a 0266-317048 telefonszámon kaphatnak.

A pályázati dokumentációk beküldési határideje: 2017. július 10.

Pályázati értékelés és elbírálás:
Az elbírálóbizottság a beküldött dokumentációkat 2017.július 15-ig értékeli.

 

Csíkszereda, 2017. június 6.
 
Szabó Irén-Ottilia
Igazgató
 
 
 
 

 

 

 

Pályázati felhívás
Gyerekmosoly program
2016

Űrlap

 

A pályázat célja, tárgya: 2010-ben Hargita Megye Tanácsa elindította a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztését célzó Családprogramját. Ezen belül indult a Gyerekmosoly alprogram, amelynek célja a megye területén lévő óvodatermek, napközi otthonok, tanegységek valamint kórházi gyerekosztályok szebbé tétele a falak dekorálásával. A környezet megszépítése, reklámgrafikus által tervezett és kivitelezett illusztrációk, mesefigurák, mesehősök, mesejelenetek által, derűssé, meghitté varázsolja a kicsik környezetét, mosolyt csal arcukra, hozzájárul a nevelés színterének, feltételeinek javításához.
A Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központtal együttműködve a program folytatódik 2016-ban is.

A támogatás igénybevételére jogosultak köre
Jelen pályázati programból támogatást kaphatnak:
- a megye területén működő óvodák, iskolák, napközi otthonok, különösen azok, amelyek állapota megromlott, megviselt;
- az óvodákban/iskolákban működő előkésztő osztályok termeire is lehet kérni támogatást;
- a megye területén lévő kórházak gyerekosztályai;
A támogatható tevékenységek köre:
- intézményenként/épületenként egy terem, illetve egy folyosó falainak kifestése mesefigurákkal.
A pályázat benyújtása:
A pályázatot postai és elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címre:
Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ, 530131 Csíkszereda, Mihail Sadoveanu utca 54. szám, valamint a következő e-mail címekre: cjrae_hr@yahoo.com.
A pályázati felhívás és a pályázati formanyomtatvány (adatlap) letölthető a www.hargitamegye.ro és a http://cjrae.eduhr.ro honlapokról, a pályázati feltételekről, tudnivalókról felvilágosítást a 0266-317048 és a 0266-310322 telefonszámon kaphatnak, valamint a cjrae_hr@yahoo.com e-mail címen.
A pályázati dokumentációk beküldési határideje: 2016. május 31.
Pályázati értékelés és elbírálás:
Az elbírálóbizottság a beküldött dokumentációkat értékeli, a programot 2016. június 15–szeptember 15. között bonyolítjuk le.
 

 

Csíkszereda, 2016.03.31.
 
Demeter Anna Mária
Igazgató
 
 
 
 

 

 

 

Pályázati felhívás
Gyerekmosoly program
2014

Űrlap

 

A pályázat célja, tárgya: 2010-ben Hargita Megye Tanácsa elindította a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztését célzó Családprogramját. Ezen belül indult a Gyerekmosoly alprogram, amelynek célja a megye területén lévő óvodatermek, napközi otthonok, tanegységek és elhelyezőközpontok, valamint kórházi gyerekosztályok szebbé tétele a falak dekorálásával. A környezet megszépítése, reklámgrafikus által tervezett és kivitelezett illusztrációk, mesefigurák, mesehősök, mesejelenetek által, derűssé, meghitté varázsolja a kicsik környezetét, mosolyt csal arcukra, hozzájárul a nevelés színterének, feltételeinek javításához.
A Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központtal együttműködve a program folytatódik 2014-ben is.

A támogatás igénybevételére jogosultak köre
Jelen pályázati programból támogatást kaphatnak:
- a megye területén működő óvodák, iskolák, napközi otthonok, különösen azok, amelyek állapota megromlott, megviselt;
- az óvodákban/iskolákban működő előkésztő osztályok termeire is lehet kérni támogatást;
- a megye területén lévő kórházak gyerekosztályai;
- elhelyezőközpontok.
A támogatható tevékenységek köre:
- intézményenként egy terem, illetve egy folyosó falainak kifestése mesefigurákkal.
A pályázat benyújtása:
A pályázatot postai és elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címre:
Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ, 530131 Csíkszereda, Mihail Sadoveanu utca 54. szám, valamint a következő e-mail címekre: anidemeter@yahoo.com; cjrae_hr@yahoo.com.
A pályázati felhívás és a pályázati formanyomtatvány (adatlap) letölthető a www.hargitamegye.ro honlapról, a pályázati feltételekről, tudnivalókról felvilágosítást a 0266-317048 telefonszámon kaphatnak, valamint az anidemeter@yahoo.com, cjrae@yahoo.com e-mail címen.
A pályázati dokumentációk beküldési határideje: 2014. május 30.
Pályázati értékelés és elbírálás:
Az elbírálóbizottság a beküldött dokumentációkat értékeli, a programot 2014. július 1. és 2014. szeptember 15. között bonyolítjuk le.
 

 

Csíkszereda, 2014.03.13.
 
 
 
 
Demeter Anna Mária   Borboly Csaba
Igazgató   Hargita Megye Tanácsának elnöke

 

 

2012-03-20 23:03 - 2012-12-29 23:12
Pályázati felhívás
Gyerekmosoly program
2012
 
 
A pályázat célja, tárgya
2010-ben Hargita Megye Tanácsa elindította a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztését célzó programját, melynek kiemelt célja a nagycsaládok népszerűsítése Hargita megyében, Székelyföld társadalma elöregedésének megállítása, valamint a családok és gyermekek életszínvonalának növelését segítő környezet kialakítása. A Családprogramon belül hoztuk létre a Gyerekmosoly alprogramot, amellyel célunk a megye területén lévő óvodatermek, napközi otthonok, valamint kórházi gyerekosztályok falainak kifestése. A jelen pályázati konstrukció támogatásával megvalósuló tevékenységek célja, hogy a nevelési intézmények infrastruktúrájának fejlesztése révén csökkentse a területi különbségeket a nevelés-oktatás minőségében, megteremtse az egészséges környezet és a hatékony nevelés infrastrukturális feltételeit, biztosítsa a minőségi neveléshez – kirekesztés nélküli – hozzáférést a méltányos nevelési környezet alapkövetelményeinek figyelembevételével.
A 2010-ben indított sikeres programot 2012-ben is folytatni szándékozunk, hisz az óvodák, napközi otthonok és kórházi gyerekosztályok falainak egy-egy reklámgrafikus által tervezett és kivitelezett illusztrációja, a mesefigurák, mesehősök, mesejelenetek megjelenítése derűssé, meghitté varázsolja a kicsik környezetét, mosolyt csal arcukra.
A támogatás igénybevételére jogosultak köre
Jelen pályázati programból támogatást kaphatnak:
- a megye területén működő óvodák, napközi otthonok, különösen azok, amelyek állapota megromlott, megviselt;
- a megye területén lévő kórházak gyerekosztályai.
A támogatható tevékenységek köre:
- óvodánként és gyerekosztályonként egy terem, illetve egy folyosó falainak kifestése mesefigurákkal.
A pályázat benyújtása
A pályázatot postai és elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címre:
Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ, 530131 Csíkszereda, Mihail Sadoveanu utca 54. szám, valamint a következő e-mail címekre: zilairenke@yahoo.com; orbanerika@hargitamegye.ro.
A pályázati felhívás és a pályázati formanyomtatvány (adatlap) letölthető a www.hargitamegye.ro honlapról, a pályázati feltételekről, tudnivalókról felvilágosítást a következő telefonszámokon kaphatnak: Szabó Irén, 0737-252856, valamint Orbán Erika, 0266-207701, 1310-es belső; e-mail címek: zilairenke@yahoo.comorbanerika@hargitamegye.ro.
A pályázati dokumentációk beküldési határideje:
2012. április 20.
Pályázati értékelés és elbírálás:
Az elbírálóbizottság a beküldött dokumentációkat értékeli, és a programot 2012. június 15. és 2012. szeptember 15. között bonyolítjuk le.
 
 
2011-03-26 01:03 - 2011-12-31 01:12
 Pályázati Felhívás 
„Gyerekmosoly” Program
2011
 
 
A pályázat célja, tárgya,
2010-ben Hargita Megye Tanácsa elindította a családeszmény, a családban való gondolkodás terjesztését megcélzó Családprogramját, melynek kiemelt célja a nagy családok népszerűsítése Hargita megyében, Székelyföld társadalma elöregedésének megállítása, valamint a családok és gyermekek életszínvonalának növelését segítő környezet kialakítása.
 
Ezen program keretén belül jött létre a „Gyerekmosoly” alprogram, melynek kiemelt célja a megye területén meglévő óvodatermek valamint egészségügyi intézmények keretében működő gyerekosztályok falainak szakszerű kifestése egy reklám grafikus által. Jelen pályázati konstrukció támogatásával megvalósuló tevékenységek célja, hogy a nevelési intézmények infrastruktúrájának fejlesztésén keresztül csökkentse a nevelés-oktatás minőségében meglévő területi különbségeket, megteremtse az egészséges környezet és a hatékony nevelés infrastrukturális feltételeit, biztosítsa a minőségi neveléshez – kirekesztés nélküli -hozzáférést, a méltányos nevelési környezet alapkövetelményeinek figyelembe vételével.
 
 
Támogatás igénybevételére jogosultak köre:
Jelen pályázati programból támogatást kaphatnak
  • A megye területén működő óvodák, különösen azok, amelyek állapota megromlott, megviselt
  • A megye területén lévő kórházak keretén belül működő gyerekosztályok
Támogatható tevékenységek köre:
  • óvodánként és gyerekosztályonként egy terem illetve egy folyosó falainak kifestése mesebeli képek alapján.
A pályázatokat benyújtó intézmények vezetői jelezzék, hogy melyik mesefigura kerüljön fel a falakra.
A pályázat benyújtása
A pályázatot postai és elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címre:
Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda, Szabadság tér 5 szám, Hargita Megye, e-mail cím: szebenierika@hargitamegye.ro.
Amennyiben a pályázati dokumentáció két példánya egymástól különálló, abban az esetben a pályázat formai elégtelenség miatt kizárásra kerül az értékelési folyamatból.
A pályázati felhívás és a pályázati formanyomtatvány (adatlap) Hargita Megye Tanácsa 225-ös irodájából igényelhető. A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatosan felvilágosítást kaphatnak a következő telefonszámon:
Szebeni Erika, 0266-207701 (1711-es belső).
 
 
Benyújtandó pályázati dokumentációk beküldési határideje:
2011. április 26.
 
Pályázati értékelés és elbírálás
Az elbíráló bizottság a folyó év április 23-ig beküldött dokumentációkat értékeli, a program lebonyolítására 2011. június 15 és 2011. szeptember 15 között kerül sor.
 
 
2010-05-06 23:05 - 2010-12-30 23:12
 Pályázati Felhívás 
„Gyerekmosoly” Program
2010
 
 
A pályázat célja, tárgya,
A Hargita Megyei Tanács által kezdeményezett program kiemelt célja a megye területén meglevő óvodatermek falainak szakszerű kifestése egy reklám grafikus által. Jelen pályázati konstrukció támogatásával megvalósuló tevékenységek célja, hogy a nevelési intézmények infrastruktúrájának fejlesztésén keresztül csökkentse a nevelés-oktatás minőségében meglévő területi különbségeket, megteremtse az egészséges környezet és a hatékony nevelés infrastrukturális feltételeit, biztosítsa a minőségi neveléshez – kirekesztés nélküli -hozzáférést, a méltányos nevelési környezet alapkövetelményeinek figyelembe vételével.
 
Támogatás igénybevételére jogosultak köre:
Jelen pályázati programból támogatást kaphatnak
  • A megye területén működő óvodák, különösen azok, amelyek állapota megromlott, megviselt
Támogatható tevékenységek köre:
  • óvodánként egy terem illetve egy folyosó falainak kifestése két, előre meghatározott kép alapján. A pályázatokat benyújtó intézmények vezetői jelezzék, melyik kép kerüljön fel a falakra.
A pályázat benyújtása
A pályázatot postai és elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címre:
Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda, Szabadság tér 5 szám, Hargita Megye, e-mail cím: szebenierika@hargitamegye.ro.
Amennyiben a pályázati dokumentáció két példánya egymástól különálló, abban az esetben a pályázat formai elégtelenség miatt kizárásra kerül az értékelési folyamatból.
A Pályázati felhívás és a pályázati formanyomtatvány ( adatlap ) a Hargita Megyei Tanács 138-as irodájából igényelhető. A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatosan felvilágosítást Szebeni Erikától kaphatnak a 0266-207701-es telefonszámon.
 
Benyújtandó pályázati dokumentációk beküldési határideje:
2010. május 15
 
Pályázati értékelés és elbírálás
Az elbíráló bizottság a folyó év május 15-ig beküldendő dokumentációkat értékeli, a program lebonyolítására 2010. június 15 és 2010. szeptember 15 között kerül sor.
 
 

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774