Vadkárok Hargita Megyében
péntek, 2024. március 29., 12:14:37

Helyi javaslatok a Hargita megyei ember-medve együttélés érdekében

(0 Szavazat)29 megjelenítés

A Hargita Megye Tanácsának közreműködésével létrejött Hargita Megyei Nagyragadozó Platform eddigi eredményeit mutatta be a platform helyi koordinátoraként Demeter László biológus a május 20-án Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón.

Az Európai Nagyragadozó Platform kezdeményezésére az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatósága (DG Environment) 2018-ban olyan helyi és regionális platformok létrehozását rendelte meg Európa több helyszínén, amelyek a helyi érdekelt felek részvétele által keresnének közös megoldásokat a nagyragadozókkal kapcsolatos konfliktusok enyhítésére, a nagyragadozókkal való együttélés elősegítésére. Erre azért van szükség, mivel a farkas és a medve jelenléte konfliktusokhoz vezet mind a védett fajok és a helyi lakosság, mind a társadalom különböző csoportjai között Európa számos helyszínén, amelyekre a legjobb válaszokat helyi szinten lehet megadni, párbeszéd, közös tervezés, szociális, ökológiai, gazdasági ismeretekre támaszkodó döntéshozás és ezekre alapozó beavatkozások által.

A projektet az olaszországi Alkalmazott Ökológiai Intézet bonyolítja le egy nemzetközi szakértői konzorcium részvételével, és 2018 őszétől három európai helyszínen indult el a helyi platformok létrehozása: Kasztíliában (Spanyolország), Olaszországban (Toszkána) és Romániában (Hargita megye). Hargita Megye Tanácsának közvetítésével a romániai platform helyszínéül Hargita megyét választották a projekt vezetői, helyi partnerként bevonva a Pogány-havas Kistérségi Társulás fiókszervezetét.

A folyamatban húsz Hargita megyei szervezet képviselői vesznek részt, a medveprobléma által érintett társadalmi csoportok és szervezetek képviselői. A tanácskozások eredménye egy olyan tevékenységlista, amely által jelentős előrelépések érhetőek el a konfliktusok csökkentése irányában, és amellyel a regionális platform résztvevői egyetértenek. Azért, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat hatékonyan lehessen felhasználni, a résztvevők prioritizálták a tevékenységeket, amelyek a következőket foglalják magukba: megfelelően tervezett és kivitelezett vadászat, a medveállomány tudományos kutatása, hatékony kármegelőzési intézkedések alkalmazása, a lakosság különböző csoportjainak megfelelő tájékoztatása és állandó kapcsolattartás a károk megelőzése érdekében, a medveturizmus szabályrendszerének kidolgozása, helyi szakemberek kiképzése a károk megelőzésében és a sürgősségi beavatkozások kivitelezésében, a természetes élőhelyek zavarásának csökkentése.

Demeter László szerint azért is fontos ez a projekt, mert erősítjük a kapcsolatokat más európai térségekkel, ahol hasonló problémákkal néznek szembe nemcsak a nagyragadozók kapcsán, hanem a mezőgazdasággal, a falusi közösségek életképességével, gazdasági, kulturális életével kapcsolatban is. Persze sajátos helyzetben vagyunk, mert sehol máshol Európában nincs annyi medve, farkas az ember környezetében mint nálunk, viszont sok helyen találunk hasonlóságokat vagy éppen eltérő eseteket, amelyekből mind tudunk tanulni. A projekt rámutat arra, hogy a problémák ellenére sok szempontból jobb helyzetben vagyunk, mint számos európai régió, ugyanakkor ha nyitottak vagyunk, sok minden itthon felhasználható dolgot el lehet lesni. Semmiképpen nem vagyunk egy elszigetelt eset, a kapcsolódási pontokra kell építkezzünk. A kapcsolatokból új ötletek, új projektek születnek és ez előre visz a problémák kezelésében is.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a projekt kapcsán elmondta, hogy Hargita Megye Tanácsa évek óta napirenden tartja a medveprobléma ügyét, számos tevékenységet kezdeményezett ebben a témában. Örvendetes, hogy ezt a projektet sikerült Hargita megyébe hozni, hisz ezáltal az Európai Bizottság Környezetvédelmi Igazgatósága saját projektje révén értesül a helyi problémákról, és az ezek megoldására javasolt, az összes helyi érdekelt fél által elfogadott tevékenységekről.

– Azon dolgozunk, hogy a Hargita megyei embereknek ne csak a nagyragadozók jelenlétének negatív része jusson, hanem megfelelő menedzsmenttel érjük el azt, hogy ezen fajok jelenléte gazdasági előnyt is jelentsen számukra. Ehhez elengedhetetlen, hogy Bukarest megfelelő intézkedéseket hozzon, forrásokat biztosítson. Ha ezt nem teszik meg, akkor szóljon bele ebbe az Európai Bizottság. Ezt a témakört Brüsszelben képviselni kell a Régiók Bizottságában, az Európai Bizottságban, az Európai Parlamentben. Bízom benne, hogy a május 26-i választások erről is szólnak, ezért is fontos az európai parlamenti jelenlét – nyilatkozta a téma kapcsán Borboly Csaba.

A platform a továbbiakban az azonosított tevékenységek részletes kidolgozásával, a megvalósításhoz szükséges finanszírozási források azonosításával és a tevékenységek megvalósításának nyomonkövetésével foglalkozik.

Csíkszereda, 2019. május 20.