Vadkárok Hargita Megyében
péntek, 2024. március 29., 13:08:58

Borboly Csaba: Továbbra is fenntartjuk az emberi élet védelmének elsődlegességét

(0 Szavazat)40 megjelenítés

Május 9-én vitatják meg a parlamentben a romániai barnamedve populáció megőrzésére vonatkozó akciótervet, amely intézkedéseket fogalmaz meg a romániai barnamedve populáció megőrzésére vonatkozóan, figyelembe véve a megnövekedett ember-medve konfliktushelyzeteket is. Hargita Megye Tanácsa módosító javaslatait elküldte már a közvita szervezőinek, és egy Hargita megyei küldöttség részt vesz a közvitán.

- Hogy holnap a romániai barnamedve populáció megőrzésére vonatkozó akciótervről lesz közvita, az annak eredménye, hogy mi székelyföldiek - csíkiak, udvarhelyiek és gyergyóiak, a háromszéki, az erdővidéki és a marosszéki bajtársainkkal közösen - Bukarestbe mentünk, s a minisztérium előtt kértük, hogy foglalkozzanak érdemben a medvekérdéssel. Véleményem, hogy a most közvitán lévő menedzsmentterv irányvonalai megfelelőek lehetnek minden érintett társadalmi rétegnek, ugyanakkor számos pontosítani való van, kiemeltem a határidőkre vonatkozóan. Mi továbbra is fenntartjuk az emberi élet védelmének elsődlegességét, így például a medvetámadás áldozatául esett személyek kárpótlási rendszerére a menedzsmentterv hároméves kidolgozási határidőt javasol a minisztériumnak, holott szerintem ezt egy hónap alatt is meg lehet valósítani, főleg, hogy Hargita Megye Tanácsa elküldte már az erre vonatkozó jogszabály-módosítási javaslatát – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A megyeelnök külön értékelte a RMDSZ parlamenti frakcióinak támogatását, személyesen Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila képviselő közbenjárását.

– Hiányoljuk a medvék azonosítására vonatkozó rendszer leírását, hisz ki az, akinek eszébe jut, sőt, ki az, akinek megfelelő eszköze van, hogy DNS-mintát, szőrmintát, vagy medvetalp méretet vegyen, mikor épp az életét vagy a jószágait menti. Tehát fenntartsuk az operativitás javításának szükségességét, és az emberi életre veszélyt jelentő egyedek esetében azonnali, megyei szinten kiadható kiemelési jóváhagyást kell bevezetni – foglalta össze a benyújtott javaslatok tartalmát Borboly Csaba.

A romániai barnamedve populáció megőrzésére vonatkozó akcióterv előírja a medvepopuláció méretének tudományos felméréseken alapuló becslését, ami alapján zónákra osztanák fel a barnamedvék által benépesített területeket, majd az egyes zónákra megfelelő további intézkedéseket dolgoznak ki megfelelő szakemberekből alkotott munkacsoportok segítségével. Így megfelelőbb kárpótlási és megelőzési támogatási rendszert tudnak majd kidolgozni az agrártámogatásokhoz hasonlóan. A kártámogatások esetében az akcióterv előírja, hogy ennek előfeltétele az ajánlott megelőző intézkedések végrehajtása, amelyhez szükséges költségvetési alapokat a kormány kell biztosítsa. Lakossági tájékoztatást, az ökológiai folyosók biztosítását, a medvék természetes lakhelyére való gyümölcsfák ültetését, a kiegészítő élelmezés módját is előírja a közvitára bocsátott dokumentum. Megtiltja a hulladékot dézsmáló medvék turisztikai célra való felhasználását, megfelelő hulladékkezelést ír elő. Ugyanakkor az akcióterv tárgyalja a medveegyedek számának szabályozását is, ezt az adott területek maximális eltartási képességéhez igazítanák, és a konfliktuszónákban e fölött is jóváhagynák a veszélyes egyedek eltávolítását.

Összességében az akcióterv előírja a medvék optimális számának és természetes viselkedésének fenntartását, ehhez folyamatos felméréseket és intézkedéseket javasol.

Csíkszereda, 2018. május 8.