Pufi és Barátai Színjátszó Tábor harmadszor

A Botorka Művelődési Egyesület közleménye

(0 Szavazat)46 megjelenítés

A hét végén kezdődik a harmadik alkalommal sorra kerülő Pufi és Barátai Színjátszó Tábor, a Botorka Művelődési Egyesület és a La Perla Egyesület szervezésében. A tábor tulajdonképpen egy alkotóműhely, amelyben a színjátszás iránt érdeklődő gyerekek és fiatalok vesznék részt.

Két korcsoportban zajlik a tevékenység, a kisebbeket Bajka-Barabás Réka színművész, a Pufi Színház létrehozója irányítja, a felsőbb iskolások munkáját Dr. Gyéresi Júlia, a Marosvásárhelyi Művészeti egyetem beszédtanára és Pál Bíborka színész, újságíró vezetik.

Augusztus 31-én, pénteken 19 órától Dr. Gyéresi Júlia nyílt előadást tart a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskola bentlakásában, Beszéljük a szeretet nyelvét címmel, amelyre mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Ugyancsak várják a szervezők és a résztvevők az érdeklődőket ugyanazon helyszínen vasárnap, a 13 órától kezdődő bemutatkozó előadásra, amely keretében a táborban létrejött produkciókat, jeleneteket mutatják be a táborlakók.

A táborzáró előadás szeptember 6-án este 8 órától kezdődik a balánbányai Kultúrotthonban. A szentek köztünk járnak című, táncos elemeket is tartalmazó színjátékot a balánbányai ifjak mutatják be.

A rendezvény támogatói: Hargita Megyei Tanácsa, Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány.

 

Mihály Csaba

Botorka Művelődési Egyesület

elnök


[ Ifjúsági hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774