Szociális és tanulmányi ösztöndíj a 2014-2015-ös tanévben államvizsgázók számára

 

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Szociális és tanulmányi ösztöndíj a 2014–2015-ös tanévben államvizsgázók számára

 

Pályázati űrlap

 

A Hargita Megyéért Egyesület, Hargita Megye Tanácsával közösen, 2013-ban elindította az államvizsgázó Hargita megyei hallgatókat támogató ösztöndíjprogramját, amelyet 2014-ben is meghirdetünk. Ennek célja a hallgatók ösztönzése jó teljesítményük növelésére, szaktudásuk fejlesztésére.

A pályázaton olyan államvizsga-dolgozatokkal lehet indulni, amelyek Hargita megye területén hasznosíthatók, továbbvihetők, kiterjeszthetők megyei szintre. Ennek megfelelően a pályázatnak Hargita megyében végzett kutatást kell magában foglalnia a következő témák valamelyikében:

  • Roma kutatások: együttélés, a romák életszínvonalának javítása, sztereotípiák csökkentése stb.
  • Ifjúság: mobilitás, megélhetőség stb.
  • Turizmus Hargita megyében
  • Szociális problémák Hargita megyében

Kérjük, az elkészült diplomamunkákat 2015. május 30-ig elektronikus és nyomtatott formában adják le.

A nyertes pályázók dolgozatukat egy szakmai konferencia keretében mutathatják be, amire a kész államvizsga-dolgozat leadása után kerül sor.

 

A pályázat kiírója: Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyéért Egyesület.

Célcsoport: olyan diákok pályázhatnak, akik Hargita megyei állandó lakhellyel rendelkeznek, romániai egyetemen, nappali alapképzésen utolsó éves hallgatók, tanulmányi eredményük kiemelkedő, ugyanakkor nehéz szociális helyzetben élnek.

Az ösztöndíjat legtöbb 19 személy számára biztosítjuk.

A támogatás összege: 225 lej/hónap/fő 4 hónapon keresztül.

Elbírálási kritériumok:

-          a 2014–2015-ös tanévben bejegyzett utolsó éves egyetemi hallgató;

-          a témában elért kiváló eredmények;

-          Hargita megyében végzett kutatások a megadott témák valamelyikében;

-          a kutatás eredménye a közigazgatásban hasznosítható legyen;

-          a kutatás legalább kistérségre vonatkozzon, nem támogatjuk a településszintű kutatásokat;

-          előnyt jelent az innovatív jelleg;

-          szociális helyzet (egy főre eső nettó jövedelem a családban és egyéb szociális körülmények pl. testvérek száma, lakáskörülmények stb.): az egy főre eső nettó jövedelem a családban 600 lej/fő összeg alatt van;

-          tanulmányi eredmények: a pályázó előző évi tanulmányi átlaga eléri a 9,00-et vagy a fölötti.

Pályázati feltételek:

-          Hargita megyei állandó lakhellyel rendelkező hallgató, aki romániai felsőoktatásban, nappali alapképzésen vesz részt a 2014–2015-ös tanévben;

-          2014–2015-ös tanévben készíti el diplomamunkáját;

-          az egy főre eső nettó jövedelem isebb mint 600 lej/fő;

-          az előző év tanulmányi átlaga eléri a 9,00-et vagy a fölöttit.

 

Megjegyzés: a fenti kritériumok kizáró jellegűek.

A pályázati anyagnak tartalmaznia kell:

-        igazolás a hallgatói jogviszonyról;

-        önéletrajz;

-        a személyazonossági igazolvány másolata;

-        kézzel írott ajánlás a kutatást vezető tanártól;

-        szociális helyzetet igazoló dokumentumok:

1.       Minden esetben szükséges: 1. az egy háztartásban élőkről szóló önkormányzati igazolás, 2. igazolás a mezőgazdasági nyilvántartás alapján

2.       Jövedelem: 1. munkahellyel rendelkező szülők esetében: a szülők munkáltatója által kiállított fizetési igazolás a pályázat benyújtását megelőző 3 hónapra vonatkozóan; 2. munka nélküli szülők esetében / Háztartásbeli szülők esetében: igazolás a pénzügyi hivataltól arra vonatkozóan, hogy nincs jövedelme; 3. betegnyugdíjas/nyugdíjas szülők esetében: nyugdíjas-igazolvány és egy 3 hónapnál nem régebbi nyugdíjszelvény másolata; 4 . elvált szülők esetében: a válásról szóló bírósági végzés fénymásolata; a gyermektartás összegének igazolását kérjük a kifizetést igazoló 3 hónapnál nem régebbi bizonylat másolatával (bankszámlakivonat, postai szelvény) – egyéb esetben az eltartó szülő nyilatkozatát kérjük a gyermektartás összegéről; 5. elhunyt szülő(k) esetén: halotti anyakönyvi kivonat másolata, özvegyi/öröklött nyugdíj összegének igazolása (ha van).

3.       Testvérek száma: 1. Ha még nem jár iskolába (7 éven aluli), akkor születési anyakönyvi kivonat fénymásolata szükséges. 2. Ha iskolába jár, iskolalátogatási/hallgatói jogviszony igazolás benyújtása szükséges. 3. Ha az egy háztartásban élő testvér dolgozik, eltartott testvérként nem vehető figyelembe. Ebben az esetben az ő jövedelmét is igazolni kell (az eltartók jövedelmének igazolásával azonos módon). 4. Az egy háztartásban élő testvér munkanélküliségének igazolása is a fent leírt módon történik.

4.       Lakáskörülmények (a pályázó bentlakásban, albérletben lakik vagy ingázik) – bentlakás: bentlakási belépő (ha van) és bentlakási díj befizetését igazoló bizonylat; albérlet: a bérleti szerződés másolata; ingázás: a távolsági bérlet fénymásolata.

5.       A családban igazoltan súlyos beteg vagy fogyatékossággal élő hozzátartozó: kezelőorvosi igazolás a betegségről.

6.       Ha a pályázó árva, félárva: a halotti anyakönyvi kivonat másolata.

7.       Ha a pályázó állami gondozott: az állami gondozottságról szóló igazolás.

-        egyetemi igazolást az előző évi tanulmányi átlagról;

-        egyetemi igazolást az előző évi tanulmányi átlagról;

-        a pályázati űrlapot kitöltve, aláírva;

-        a kutatási tervet nyomtatott formában (amelyet elektronikusan, .pdf formátumban is el kell küldeni);

-        a kutatási terv vezetői összefoglalóját (max. 4000 karakter);

-        a témavezető legtöbb egyoldalas szakmai ajánlását, amely a kutatási terv egyéni, eredeti jellegét igazolja, és térségi hasznosíthatóságát jelzi.

 

 

Egyéb információk:

A kutatás kivitelezésében a Hargita Megye Tanácsa által birtokolt információk, dokumentumok szabadon felhasználhatók, valamint más nem anyagi jellegű támogatást is biztosíthatunk a kutatói munkához.

Gyakornoki programunk a kutatás idején is igénybe vehető.

A pályázati anyaghoz csatolni lehet további dokumentumokat, amiket a pályázó fontosnak tart.

 

Pályázati határidő: 2015. február 20. (a postai bélyegző dátuma).

Eredményhirdetés: 2015. március 09.

A diplomadolgozat leadási határideje (nyomtatott és elektronikus formában): 2015. május 30.

 

A pályázati anyagot, kérjük, a következő postai címre küldje: Hargita Megyéért Egyesület, Csíkszereda, Szabadság tér 5. sz., 530140, Hargita megye.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774