Kiskertész program

 
 Kiskertész program 2014
Szabályzat
 
 
Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete Kiskertész programot hirdet, amelynek időtartama – márciustól (a zöldség vetőmagok átvételétől) – decemberig (a zöldségeskertek lelátogatásáig és díjazásáig) tart.
 
A programra IV-VII. osztályos diákok vagy osztályok jelentkezhetnek.
 
Részvételi feltétel :
– azon tanulók esetében, akik otthon, egyénileg szeretnék kialakítani saját zöldségeskertjüket, a szülőknek biztosítaniuk kell a gyerekük számára a zöldségmagok veteményezéséhez szükséges területet és a szülői felügyeletet a munkálatok során, amit az űrlap aláírásával vállal
– osztályok esetében az iskolának rendelkeznie kell veteményezésre alkalmas területtel, amelyet az iskola vezetősége az osztály rendelkezésére bocsájt. Ugyanakkor szükséges egy vezető tanár kijelölése, aki koordonálni fogja az osztály tevékenységét és aláírja a benevezési űrlapot.
 
További követelmények: - mind az egyénileg résztvevő diák, mind az osztályok előre maghatározott időpontig június 30-ig fényképes beszámolót kell küldjenek e-mailben a karikáscsilla@hargitamegye.ro vagy a janomonika@hargitamegye.ro – ra, vagy postán az egyesület címére: Csíkszereda, Szabadságtér 5. szám, irányítószám: 530140, 244/B iroda (Miercurea Ciuc, Piaţa Libertăţii nr. 5, cod postal: 530140, camera 244/B).
A beküldött fényképes beszámolók alapján, a legszebb zöldségeskerteket egy kinevezett bizottság fogja a helyszínen megtekinteni, és személyes tapasztalataik alapján fogják értékelni és díjazni a nyertes tanulókat vagy osztályokat.
 
 
Márton István
Igazgató
 

 


 
 Kiskertész program 2013
Szabályzat
 
 
Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete Kiskertész programot hirdet, amelynek időtartama – áprilistól (a zöldség vetőmagok átvételétől) – szeptemberig (a zöldségeskertek lelátogatásáig és díjazásáig) tart.
 
A programra IV-VII. osztályos diákok vagy osztályok jelentkezhetnek.
 
Részvételi feltétel :
– azon tanulók esetében, akik otthon, egyénileg szeretnék kialakítani saját zöldségeskertjüket, a szülőknek biztosítaniuk kell a gyerekük számára a zöldségmagok veteményezéséhez szükséges területet és a szülői felügyeletet a munkálatok során, amit az űrlap aláírásával vállal
- osztályok esetében az iskolának rendelkeznie kell veteményezésre alkalmas területtel, amelyet az iskola vezetősége az osztály rendelkezésére bocsájt. Ugyanakkor szükséges egy vezető tanár kijelölése, aki koordonálni fogja az osztály tevékenységét és aláírja a benevezési űrlapot.
 
További követelmények: - mind az egyénileg résztvevő diák, mind az osztályok előre maghatározott időpontig 2 alkalommal (június 10-ig és július 20-ig) fényképes beszámolót kell küldjenek e-mailben a karikáscsilla@hargitamegye.ro vagy a janomonika@hargitamegye.ro – ra, vagy postán az egyesület címére: Csíkszereda, Szabadságtér 5. szám, irányítószám: 530140, 244/B iroda (Miercurea Ciuc, Piaţa Libertăţii nr. 5, cod postal: 530140, camera 244/B).
A beküldött fényképes beszámolók alapján, a legszebb zöldségeskerteket egy kinevezett bizottság fogja a helyszínen megtekinteni, és személyes tapasztalataik alapján fogják értékelni és díjazni a nyertes tanulókat vagy osztályokat.
 
 
Márton István
Igazgató
 

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774