Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház - 2021.03.16

HIRDETÉS

A 2006/95 számú, módosított és kiegészített törvény alapján és az Egészségügyi Minisztérium 2007/284 számú, a 954/2017-es számú rendelettel módosított rendelete szerint a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház versenyvizsgát szervez egy ápolási igazgatói állás betöltésére.

 

A versenyvizsgán azok a személyek vehetnek részt, akik egyidejűleg teljesítik az alábbi feltételeket.

Általános feltételek:

  • romániai állandó lakhely;
  • a pályázó nem volt véglegesen elítélve az emberiség ellen elkövetett, az állam vagy hivatalos szervek elleni, szolgálati vagy szolgálattal kapcsolatos, az igazságügyi eljárások megakadályozása, csalás, korrupciós bűncselekedetek szándékos elkövetése miatt, ami összeférhetetlen lenne az állása gyakorlásával, kivéve azt az esetet, ha rehabilitációban részesült;
  • a pályázó egészségi állapota megfelelő a megpályázott állás betöltésére, amit a családorvos vagy egy illetékes munkaorvos által kiállított orvosi bizonyítvánnyal tud igazolni;
  • nem érte el a törvény által meghatározott nyugdíjkorhatárt;

 

Sajátos feltételek:

  • általános orvosi főasszisztens;
  • legkevesebb két év szakmai régiség, mint általános orvosi főasszisztens;
  • hosszútávú vagy rövidtávú felsőfokú végzettség záróvizsgával;

A jelentkezési iratcsomó a követező dokumentumokat kell tartalmazza:

  1. beiratkozási kérést;
  2. személyi igazolvány másolatát, születési igazolvány másolatát, esetenként házassági bizonyítvány másolatát;
  3. tanulmányi végzettség szintjét igazoló bizonylatokat és szakképesítést igazoló iratokat;
  4. főasszisztensi vizsgát igazoló bizonylat;
  5. önéletrajz;
  6. igazolásokat, amelyek bizonyítják a munkahelyi régiséget, szakmai régiséget;
  7. büntetlen előéletet bizonyító okiratot - eredetiben;
  8. nyilatkozat saját felelőségre, hogy a törvényben meghatározott politikai rendőri tevékenységet nem folytatott;
  9. megfelelő egészségi állapotot igazoló igazolás, amelyet a verseny előtt 6 hónappal a pályázó háziorvosa vagy az arra felhatalmazott egészségügyi egységek állítottak ki;
  10. szakmai projekt;
  11. nyugtát a vizsgadíj befizetéséről, amit a kórház pénztárában kell befizetni;

 

Az iratok eredeti példányait is be kell mutatni a másolatok hitelességének bizonyítása végett.

Az ápolási igazgatói versenyvizsga 2021. március 16-án, 10 órától  kezdődik az írásbeli próbával. 2021. március 19-én 10 órától zajlik a szakmai projekt megvédése és a szóbeli próba. A versenyvizsga helyszíne a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Dr. Dénes László utca, 2. szám könyvtárterme.

A beiratkozási iratcsomót a hirdetés megjelenése után, 2021. március 8-ig nyújthatják be, 8:00 és 14:00 óra között, a vizsgabizottság titkáránál Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, Humán Erőforrás Iroda, Mikó utca 1 szám.

A jelentkezési dossziék iktatószám alapján azonosíthatók az érintett személyek személyazonossága védelmének érdekében.

A beiratkozási iratcsomók válogatásának eredményei a kórház honlapján www.spitalmciuc.ro, a megyei tanácswww.hargitamegye.ro honlapján, valamint a kórház hirdető tábláján tekinthetők meg.  

A dossziék elutasítása elleni óvásokat a kórház iktatójába kell benyújtani, az eredmények kifüggesztése után 24 órán belül.

A választ az óvás letétele után 24 órával közöljük.

A könyvészet, a szakmai projekt témája és a versenyvizsga szabályzata az intézményfenntartó Hargita Megye Tanácsa honlapjáról www.hargitamegye.ro és a kórház honlapjáról www.spitalmciuc.ro, tölthető le, valamint olvasható a kórház hirdetőtábláján. További információ található a két említett honlapon, illetve szóban kérhető a 0266-324193-os telefonszámon, a 109-es belső számon.

 

 

Dr. Konrád Judith

menedzser

 

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, március»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774