Adománygyűjtés a kőrispataki árván maradt lányokért!

Felhívás

Két gyerek árván maradt. Két kislány apa nélkül fog felnőni, mert ebben az országban fontosabb a medve, mint az ember élete. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy mi történt, hogy történt. Az a fontos most, hogy segítsünk nekik, hogy fogjunk össze értük.

A kőrispataki árván maradt fiatalok lakhatási körülményei messze lemaradnak az elvárásoktól. Egy szobás lakásukba befúj a szél, nincs benne fürdőszoba, nincsnek körülmények ahhoz, hogy nyugodtan tudjanak tanulni, játszani. Nekünk most segítenünk kell rajtuk, hogy lakhatási körülményeken javítsunk, hogy a gyerekek nagymamájukkal maradhassanak. A kilenc és tizenkétéves kislány egyelőre a nagymamával marad, hiszen ott van az otthonuk, onnan járnak iskolába, ott vannak a barátaik.

Szeretnénk, ha támogatásokból segíteni tudnánk abban, hogy megfelelő lakhatási körülményeik legyenek, valamint abban, hogy kirándulásokra, táborokba eljussanak, lehetőségük legyen a tanulásra, fejlődésre.
Hargita Megye Tanácsa próbál további segítséget nyújtani tervezőink, munkatársaink révén is, akár munkával is.

Adományokat továbbra is várunk a már megnyitott számlára, a Hargita Megyéért Egyesület számlájára. (Adománygyűjtés)

Hargita Megyéért Egyesület

RO 79 BRDE 210 SV 065 425 42100 (lej)

RO 79 BRDE 210 SV 041 495 52100 (euró)

BRD - Groupe Société Générale, Csíkszeredai kirendeltség

 

 

Az alig pár napja indított gyűjtésre már eddig is sokan jelentkeztek, bel- és külföldről egyaránt többen utaltak támogatást a két gyerek számára. Az összeg felhasználásáról videóban fogunk beszámolni gyűjtés befejezését követően.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774