Hargita Megye Tanácsának kitüntetései
kedd, 2024. május 07., 15:56:51
Szombatfalvi József

Laudáció

Nagytiszteletű Szombatfalvi József nyugalomba vonult esperes-lelkész méltatása

Négy évtized, a köz szolgálatában

“Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, akiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében.” (Thesz  2, 13)
Nt. Szombatfalvi József 1952. november 8-án születettaz erdélyi „Atlantisznak” is nevezett Bözödújfaluban, földművesek gyermekeként.
Az erdőszentgyörgyi gimnáziumi évek után, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben folytatta tanulmányait 1971–1975 között.
1975. szeptember 1-jétől nyert lelkészi kinevezést a csehétfalvi unitárius egyházközségbe, ahol 1997. december 31-ig szolgált. Két gyermek, József unitárius lelkész és Zsuzsánna édesapja.
Szolgálatát a lelkészi lakás modernizálásával kezdte, majd a lelkészi életrenddel járó többszöri templomjavítással folytatta.
1988-tól beszolgáló lelkész a tarcsafalvi unitárius egyházközségben, ahol vezetésével és kétkezi munkája eredményeként is új lelkészi lakást építenek.
1988 karácsonyától 10 éven keresztül a csehétfalvi és tarcsafalvi szolgálatok mellett a balánbányai szórványban is lelkészi tevékenységet teljesít.
1993–1996 között a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör jegyzője, majd 1996-tól 12 éven át, három ciklusban az Egyházkör esperese.
1994–1996 között az ULOSZ (Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége) újkori alapító elnöke.
1998. január 1-jétől a Székelykeresztúri Unitárius Egyházközség megválasztott lelkésze, 2015. október 1-jéig, amikor nyugalomba vonul.
A Székelykeresztúri Unitárius Egyházközségben a gyülekezeti élet szervezeti újjáépítése volt első feladata és ezek mellett aktívan részt vett a város és a vidék egyházközségi és kulturális tevékenységének kialakításában, mindenhol ápolva és meghatározva azokat az értékeket, amelyek a székely nép hagyományaiból, értékrendjéből fakadnak és az itt élők életét és sorsát előre mozdítják.

Ilyen jellegű megvalósítások:

A templom általános javítása 2010-ben és 2011-ben
A lelkészi lakás teljes felújítása 2010-ben
A segédlelkészi lakások készítése 2004-ben
A Gyülekezeti ház és szociális otthon építése a régi épületek felújításával 2004–2009. között
A kántortanítói ház – elemi iskola épületének felújítása, átalakítása 2012-ben
1993–2008 között szervezője a Tiszadobi Ökumenikus Tábornak.
2005-től a Gondviselés Segélyszervezet alapító tagja és első elnöke.
2008-tól Székelykeresztúr Város önkormányzati képviselője.

Nagytiszteletű Szombatfalvi József negyven éve szolgálja a közösségét. Következetesen, kitartással. Ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-emlékérme, amellyel a kimagasló egyházi, kulturális és közéleti tevékenységet jutalmazza az adományozó.

 

Berei István

Székelykeresztúr, 2015. október 28.

 

Oklevél

 

Videó

 

 

Sajtóközlemény

Kitüntette Szombatfalvi József lelkészt Hargita Megye Tanácsa

Székelykeresztúron tartotta októberi soros ülését a testület

Székelykeresztúrnak, Balánbányának és Madéfalvának ítélt oda támogatást tartalékalapjából Hargita Megye Tanácsa, illetve Márton Áron-díjjal tüntették ki nt. Szombatfalvi József nyugalmazott unitárius lelkészt. A megyei tanács októberi soros ülését 28-án, szerdán Székelykeresztúron a Molnár István Múzeumban tartották.

Márton Áron-díj a közösség érdekében végzett munkáért

Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-díjjal tüntette ki nt. Szombatfalvi József unitárius lelkészt. Az éremmel, emléklappal és pénzutalvánnyal járó díjjal a lelkész kimagasló egyházi, kulturális és közéleti tevékenységét jutalmazta a megyei tanács. Borboly Csaba megyeelnök köszöntötte a nyugalomba vonult esperest, ez követően laudációját Berei István unitárius lelkész olvasta fel.

Szombatfalvi József a város elismert polgára, munkássága olyan eredményeket hozott Keresztúron és térségében, amelyekre méltán lehet emlékezni, mondta köszöntőjében Borboly Csaba. Munkája több területen kiemelkedő, legyen szó szervezésről, sportról vagy szőlőtermesztésről. Az egyházi tevékenységen kívül további közéleti szerepeket vállalt, amelyek tetten érhetők a hagyományápolásban, a kulturális programokon és szociális tevékenységeken keresztül, tette hozzá az elöljáró. Mint mondta, bízik benne, hogy az elkövetkező években is további eredmények fogják kísérni a nyugalmazott lelkész munkásságát. A megyeelnök ehhez kívánt jó egészséget, és gratulált a kitüntetéshez.

A negyven éven át Csehétfalván, Tarcsafalván és Székelykeresztúron szolgáló lelkész nevéhez templomjavítás, lelkészi lakás felújítása, segédlelkészi lakások építése, gyülekezeti ház és szociális otthon építése, kántortanítói ház és elemi iskola épületének felújítása, ökumenikus tábor szervezése, a Gondviselés Segélyszervezet alapítása és közéleti szerepvállalás kapcsolódik, hangzott el munkásságának méltatásában.

Szombatfalvi József számára mindig az volt fontos, hogy ahol él, becsületesen végezze munkáját, mondta. Köszöntét fejezte ki azért, hogy úgy értékelték, ezért a munkáért kitüntetésben részesítik. Hozzátette: tevékenységét nyugdíjazása után is folytatja Székelyföld és a közösség érdekében.

Megyei tanácsi támogatás a településeknek

A tanácshatározat-tervezetek előterjesztése előtt Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere köszöntötte a jelenlevőket, és örömét fejezte ki, hogy Keresztúr adott helyet a megyei tanács díjazással egybekötött ülésének, majd jó munkát kívánt a testületnek.

A költségvetésmódosítás jóváhagyása révén nőtt a megyei tanács tartalékalapja. Ebből összesen 524 ezer lejt különítettek el Székelykeresztúrnak: 460 ezer lej a kórház tetőszerkezetének javítására, hiszen meg kell védeni a műemléképületet, mondta Borboly Csaba. Ezenkívül 64 ezer lejt kap egy óvoda a mosdójának feljavításához. Százezer lejt utaltak ki Balánbányának a Liviu Rebreanu Iskolaközpontnak modernizálásra, illetve 150 ezer lej Madéfalva községnek egy napközi otthon munkálataira.

Rafai Emil megköszönte a városnak nyújtott támogatást, hiszen mint mondta, jó ideje keresték a lehetőséget a kórház tetőszerkezetének kijavítására, mivel tarthatatlanná vált a helyzet. Ugyanígy sürgőssé vált az óvoda mosdójának feljavítása ahhoz, hogy megkapja a működési engedélyt, ezért is köszönetet mondott az elöljáró. 

Jóváhagyták a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetőtanácsának összetételét: Czimbalmos Attila, Polgár Csaba, Ferencz Tihamér, Danguly Ervin, Lázár Zoltán, illetve a megyeelnök Hargita Megye Tanácsa képviseletébe Bende Sándor tanácsost, a Gyergyó Területi RMDSZ elnökét jelölte.

Kozma István tanácsos elmondta, hogy átadták a csíki, a gyergyói és az udvarhelyi csapatoknak a Hargita Megyei Labdarugó Egyesület által a Hargita Megyei Tanács sportpályázatán nyert felszereléseket és labdákat a megyei felnőtt bajnokság csapatainak díjazására. Ennek kapcsán merült fel egy sport kaláka program ötlete, amelynek keretében összefogással lehetne építkezni, fejleszteni. Borboly Csaba elnök támogatja az ötletet, a továbbiakban lesznek egyeztetések a program kidolgozására, mondta az elöljáró.

Székelykeresztúr, 2015. október 28.

 

Sajtóhírek

http://www.szekelyhon.ro/aktualis/udvarhelyszek/marton-aron-dijat-kapott-szombatfalvi-jozsef-lelkesz

http://magyarkurir.hu/hirek/marton-aron-dijat-kapott-szombatfalvi-jozsef-lelkesz

http://hargitanepe.eu/szombatfalvi-jozsefet-jutalmaztak-kozossegepito-erejeert/

 

 

 

Letölthető dokumentumok: