Hargita Megye Tanácsának kitüntetései
kedd, 2024. május 07., 21:42:55
Szaniszló Csaba

Laudáció


Ha valakinek a kedvenc időtöltése a munkája, szerencsésnek mondhatja magát. Szaniszló Csaba kollégánk, barátunk szívvel, lélekkel végzi munkáját. Ha valamibe belefog, azt komolyan gondolja, elszántan követi céljait és megelégedett mosollyal, lelkesen beszél a kezdeti nehézségekről is.
Bár közszolgálatunk fő tevékenysége a hegyi- és barlangi mentés, de látva a sok szomorú esetet, amikor tétlenül, fejcsóválva álltunk egy-egy balesetnél a tó partján, nézve a kétségbeesett családot, felmerült a kérdés: vajon ilyen esetben nem tudnánk segíteni? És kiderült, hogy tudunk… hiszen megkeresett minket Szaniszló Csaba és elmesélte, hogy ő búvár és időt, energiát nem sajnálva, mellénk állva létrehozná a hegyimentő közszolgálat búvár szakosztályát, s akár az oktatói minősítést is megszerzi annak érdekében, hogy csapatunkat tanítani, vezetni tudja. Mivel kérdésünkre szinte azonnal választ is kaptunk, közösen indultunk el a nem egyszerű, sokszor rögös úton.
Az első próbálkozásunk szinte csődbe fulladt, hiszen a sok tanonc között alig akadt néhány búvárnak alkalmas személy. De Csaba lelkesedésének köszönhetően újabb munkatársakat verbuváltunk, és azóta a mentőbúvárokkal kiegészülve vehetünk részt egy-egy nehezebb bevetésen.
Sokszor nem elég, ha a búvár fizikai adottságokkal rendelkezik, hisz a sötét, átláthatatlan vízben halottat kereső személy hatalmas lelki megterhelésnek is ki van téve. Mindezeket a nehézségeket vállalva csapatunk – és ezt ma már büszkén mondhatjuk – helyt áll és öregbíti közszolgálatunk és megyénk hírnevét.  A Hegyi-és Barlangimentő Közszolgálat év végi kiértékelője alkalmából szervezett rendezvényen Hargita Megye Tanácsa ma az Önzetlenség Díjjal ismeri el Szaniszló Csaba önzetlen tevékenységét.
Kedves Csaba, lelkesedésed, reméljük, soha nem lankad, hiszen egy olyan önkéntes kolléga, mint te, maga húzza a csapatot, igazi példakép. Kívánjuk neked, hogy kövesd álmaidat, hisz nekünk is megmutattad, hogy kitartással bármi megvalósítható.

 

Fekete Örs
 

Csíkszereda, 2015. december 15.

 

Oklevél

 

Sajtóközlemény

Több turistaösvény van a megyében, mint valaha

Évet értékelt Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata

Családias hangulatban értékelte ki az elmúlt év megvalósításait Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálata december 15-én, kedden este Csíkszeredában. Az ünnepségen bemutatták a Súgó-barlang felső, száraz járata feltárásának 50. Jubileuma alkalmából készült fotókiállítást, ugyanakkor Önzetlenség Díjjal értékelték Szaniszló Csaba, a közszolgálat búvár szakosztálya vezetőjének kiemelkedő tevékenységét.

Borboly Csaba elmondta, hét éve dolgozik a hegyimentőkkel, ennyi idő alatt összeszoktak, sokmindent megvalósítottak, sikerült infrastrukturálisan és emberi erőforrás tekintetében is jelentősen fejleszteni a közszolgálatot, ugyanakkor bővítették a települések körét, akik partnerek ebben a munkában, sok helyi tanács is felzárkózott. 

– A településekkel együtt sokmindent meg lehet valósítani, hiszen a hegyi térségek hozzájuk tartoznak, együtt EU-s forrásokat is le lehet hívni a tevékenység fejlesztésére. Fontos, hogy el tudjuk fogadtatni a tevékenység szükségességét a panzió- és sípálya tulajdonosok, a közbirtokossági vezetők, cégvezetők körében, hogy megértsék, mennyire fontos a hegyimentők tevékenysége. Ugyanakkor a fiatalságra kell fókuszálni, minél több programot szervezni számukra, hiszen az a fiatal, aki megismeri a hegyeket, nem megy el külföldre, vagy ha el is megy, hazajön, mert honvágya van amiatt, amit megélt a hegyekben, a természetben – emelte ki Borboly Csaba.

Barti Tihamér köszöntőjében kiemelte, hogy mennyire fontosnak tartja a közszolgálat tevékenységét egy biztonságos és eladható turizmus megteremtésében. – Sok munka van még hátra, koncepcionálisan kidolgozni a továbblépési lehetőségeket a biztonságos turizmus terén, hiszen annál jobban támogatják a döntéshozók, a Hargita megyei lakók a közszolgálat működését, amennyiben látják, hogy ezáltal több turista érkezik a megyébe, annak köszönhetően, hogy GPS-re letölthető turistaösvény-térkép segítségével, biztonságosan barangolhatnak a megyében. Az elkezdett tevékenységek folytatására biztatott az alelnök, további turistaösvények kijelölését, kerékpáros utak kiépítését, kiadványok szerkesztését említette a további elvégzendő tevékenységek között.

Fekete Örs beszámolója szerint idén is eredményest évet zártak, hiszen a gyergyói csapat részeként borszéki különítménnyel bővült a közszolgálat, első alkalommal szervezték meg a Székelyföldi hegyimentők találkozóját, illetve a Biztonságos hegyi turizmus program is új lendületet kapott, hiszen Heinekentől nyert támogatásból készítik el a Csíki-havasok részletes térképét, folyamatosan engedélyeztetik, omologáltatják az ösvényeket. Megyeszinten 320 új oszlopot helyeztek ki, ugyanakkor a hegyi kerékpárutakat is építik, 120 kilométer készült el az idén. – Több a turistaösvény a megyében, mint valaha volt – emelte ki Fekete Örs. 

Ugyanakkor új hegyi menedékek épültek, kalákában újjáépítették a nyáron leégett hegyi menedéket a két Hargita között, több, mint 700 gyerek, nagyon sok iskola, valamint a gyerekvédelmi rendszerben nevelkedő gyerek vett részt a megyei tanács Barangoljunk Székelyföldön! nevű programjának rendezvényein.

– Az idén téli bevetéseink száma meghaladta a kétszázötvenet, ami nagyon sok munkaórát valamint sok erőfeszítést jelentett alkalmazottaink és önkénteseink számára. Mindezek mellett hegyimentőink igyekeztek a gyerekeknek valamint a felnőtteknek is szóló hasznos programokkal is eltölteni azokat az időszakokat, amelyek a balesetek vagy más tevékenységek között zajlottak. Ingyenes síoktatást tartottak, újra megszervezték a Brekkencs sítábort, ahol több gyereknek sikerült elsajátítani a sízés minden apró fortélyát egy egész héten át. Síversenyeket szerveztek gyerekeknek, valamint felnőtteknek ilyen volt a Borszéki síverseny, Gyergyó kupa, Lőrincz Pál kupa, családi síverseny, a Jómadár kup”, extrém síverseny, Roseal kupa. Nagy érdeklődés övezte a már hagyományosnak mondható Mike Csaba emléktúrát, amely új elemekkel, nehezebb útvonallal volt megtűzdelve, ugyanakkor Maroshévízen a Kelemen kupával díjazott túrasíverseny, amely már az országos túrasíverseny programjában is megtalálható és amely már szintén nagyon nagy érdeklődésnek örvend. Rengeteg síversenyt biztosítottunk, maratonokat, ügyességi versenyeket felügyelünk – emelte ki fekete Örs.

Az ünnepségen Önzetlenség Díjjal értékelték Szaniszló Csaba, a közszolgálat búvár szakosztálya vezetőjének tevékenységét, Fekete Örs laudációjában kifejtette, hogy bár a közszolgálat fő tevékenysége a hegyi- és barlangi mentés, de látva a sok szomorú esetet, amikor tétlenül, fejcsóválva álltak egy-egy balesetnél a tó partján, nézve a kétségbeesett családot, felmerült a kérdés: vajon ilyen esetben nem tudnának segíteni? És kiderült, hogy tudnak, hiszen Szaniszló Csaba felajánlotta, hogy búvárként időt, energiát nem sajnálva, támogatná a hegyimentő közszolgálat búvár szakosztályának létrehozását, s akár az oktatói minősítést is megszerezné annak érdekében, hogy csapatot tanítani, vezetni tudja.

– Mivel kérdésünkre szinte azonnal választ is kaptunk, közösen indultunk el a nem egyszerű, sokszor rögös úton. Sokszor nem elég, ha a búvár fizikai adottságokkal rendelkezik, hisz a sötét, átláthatatlan vízben halottat kereső személy hatalmas lelki megterhelésnek is ki van téve. Mindezeket a nehézségeket vállalva csapatunk – és ezt ma már büszkén mondhatjuk – helyt áll és öregbíti közszolgálatunk és megyénk hírnevét – fogalmazott az igazgató. A díjat Borboly Csaba megyeelnök, Barti Tihamér alelnök és Fekete Örs, a közszolgálat vezetője adta át.

Az ünnepi eseményen éves tevékenységéért díjazták a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Csapatot, a Csíki  Hegyimentő Egyesületet, a székelyudvarhelyi Harmont Hegyimentő Csapatot, a Toplița–Călimani Hegyimentő Egyesületet, továbbá a barlangimentő és a búvár szakosztályt.

 

Csíkszereda, 2015. december 16.

 

 

Letölthető dokumentumok: