Hargita Megye Tanácsának kitüntetései
péntek, 2024. április 19., 16:32:07
Sándor Csaba Lajos

Laudáció

Balánbányán Sándor Csaba Lajos népzenész, néptáncos fertőzte meg néptánccal a gyerekeket, a tánc nyújtotta feledhetetlen élmények mellett ott voltak a közös játékok, melyek az egyes csapatokat összekovácsolták, továbbá a kirándulások, utazások, turnék. Kiderült, hogy a színvonalas előadások mögött nem csak az egyéni teljesítmények, hanem az időközben kialakult együttműködés készsége és az egymásra figyelés is ott áll. 
Ebben a kultúrkörben sokan ismerik Sándor Csaba néptánc-pedagógiai munkáját, aki feleségével Sándor Ágnessel, Balánbánya és környéke gyermekeit, fiataljait saját értékeik felé fordítja több mint egy évtizede.
Távlati tervük Felcsík minden falujába eljutni, a népi tánc oktatásában besegíteni, szakmai-módszertani tanácsokat adni. Balánbányán 3 táncsoportot működtetnek: az Ördögborda, a Prücskök és a Botorka gyermektánccsoportokat. Csíkszentdomokosi csoportjaik neve Elevenek és Zsengicék.
Céljuk a népi hagyományok, szokások, értékek gyűjtése, felleltározása, művelése, megőrzése, ismertetése és népszerűsítése.
Fontosnak tartják a falusi élet íratlan szabályai szerint való élet ismertetését, mert ez jellemalakító, erkölcsnevelő volta mellett hagyománytisztelő, értékmegőrző társadalmat teremt és kíván.
Az erdélyi népzenei és néptánckincs szépsége, gazdagsága az eredményekben is megmutatkozik,  Sándor Csaba Lajos által vezetett  Ördögborda táncegyüttes kapta a Fölszállott a páva Kárpát-medencei népzene- és néptánc-tehetségkutató verseny 2012-es  közönségdíját.
A tudást és a csapatmunkát egy harmadik tényező is kiegészíti, ez a lélek. A néptáncot ugyanis nem könyvekből tanuljuk, hanem emberektől, erre a gondolatra építik előadásaikat is.

Emléklap

Sajtóközlemény

A romániai magyar pedagógusok első országos évnyitója
Többnapos találkozóval készültek az új tanévre az oktatók Csíksomlyón


Háromnapos rendezvénysorozattal búcsúztatták a vakációt és töltődtek fel az új tanévre a romániai magyar pedagógusok Csíksomlyón. A szeptember 11–13-án a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és Hargita Megye Tanácsa közös szervezésében megtartott hiánypótló eseménysort hagyományteremtő céllal kezdeményezték.
A rendezvénysorozat szeptember 11-én, csütörtökön 19 órától a csíksomlyói kegytemplomban Böjte Csaba celebrálásával megtartott szentmisével kezdődött.
Pénteken délelőtt 10 órától minikonferencia kezdődött Hargita Megye Tanácsa volt tanulmányi központjában, amelyen oktatáson kívüli programokat szervező pedagógusok tartottak előadást. A konferencián elsőként Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte a jelenlevőket, útravalóul Márton Áron püspök örök érvényű gondolatait idézte: „A leghatékonyabb nemzetalkotó és fenntartó erő maga a kultúra: a nemzet kultúrájában él.” A megnyitón a megyei tanács képviseletében Barti Tihamér alelnök mondott köszöntőt. Beszédében a pedagógusok nagyon fontos és hálás munkáját méltatta, amelyet csak hivatással lehet végezni, hiszen minden gyerekből a legjobbat igyekeznek kihozni. Hiánypótló kezdeményezésnek nevezte a mostani találkozót, hiszen mint mondta, az oktatóknak is fel kell töltődniük, meg kell kapniuk azt a megfoghatatlan valamit, amit tovább tudnak adni. Végül Hargita Megye Tanácsának alelnöke sok sikert és kitartást kívánt minden pedagógusnak a kezdődő tanévhez. 
A minikonferencián előadást tartott Sándor Csaba Lajos Balánbányáról, aki néptáncra tanítja a gyerekeket több táncegyüttest is vezetve, köztük az Ördögbordát, amely közönségdíjat nyert a magyarországi Fölszállott a páva tehetségkutató 2012-es kiadásában, Haáz Sándor karnagy, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia létrehozója és vezetője, valamint Nagy Éva Vera és Czakó Gabriella iskolanővérek, akik a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart vezetik. Ezeket az iskolán kívüli, közösségformáló és –megtartó tevékenységet folytató pedagógusokat munkájukért Majláth Gusztáv Károly-díjjal és Kájoni János-díjjal tüntette ki Hargita Megye Tanácsa. A tanárok munkáját és eredményeit Lukács Levente, a megyei tanács munkatársa mutatta be, a díjakat Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke adta át.
Sándor Csaba Lajos elmondta, ő a közösségformálás útját a néptáncon keresztül találta meg, Haáz Sándor pedig annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a gyerek megtalálja azt a közösséget, amelyben jól érzi magát. Az iskolanővérek az erőszakmentes légkör létrehozásában, a jó erősítésében a gyermekben látják a hatékony nevelés útját, hangzott el az előadások alkalmával.
Széll Adél óvodai tanfelügyelő a pedagógus a tananyag átadásán kívüli nevelő munkájáról beszélt, arról a felelősségről, hogy példaképek kell legyenek a gyerekeknek, majd megköszönte a szervezőknek a hagyománypótló rendezvény kezdeményezését.
Utolsó előadóként Ferencz Levente alapítótag a Kalibáskő Erdei Iskola tevékenységét mutatta be, amelynek célja hatékonyabbá tenni a környezeti nevelést, és a gyakorlati tevékenységre fekteti a hangsúlyt.
Végül zárszóként Böjte Csaba testvér a társadalmi munka fontosságát hangsúlyozta, amelynek során felkeltik a gyerekek érdeklődését, ez elengedhetetlen emberré válásukhoz. Minél több szabadidőközpont, a szervezetek közötti partnerségek létrehozására bíztatta a jelenlevőket, amelyekhez, mint mondta, meggyőződése, hogy támogatóra találnak a megyei tanács vezetőségében is.

Országos tanévnyitó ünnepség
Szombaton délelőtt 11 órától a csíksomlyói kegytemplomban ünnepi szentmisével kezdődött a magyar iskolák országos tanévnyitó eseménye. Ezt követően Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, megyei tanácsos a szakmai szolidaritás és az összefogás fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében, majd eredményekben gazdag, sikeres tanévet kívánt, akárcsak Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Nagy Éva, Király András, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium RMDSZ-es államtitkár kabinetjének vezetője köszöntött minden magyar tanintézetbe járó óvodást, iskolást és szüleiket, illetve azt hangsúlyozta, hogy legnagyobb kincsünk az anyanyelvünk. Dávid László, a csíkszeredai Sapientia EMTE rektora szintén az értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja pedig az iskolai tapasztalatok egy életre szóló hatásáról beszélt.
Hargita Megye Tanácsa prioritásként kezeli az oktatás kérdését, az intézmény képviseletében Borboly Csaba elnök mondott ünnepi beszédet. Mint fogalmazott, a tanintézetek feladata megtanítani beszélni, tanulni és cselekedni a gyerekeket. És ha mindez a hit, a remény és a szeretet jegyében történik, itthon maradásra sarkallja gyerekeinket, hiszen jelenleg a legnagyobb problémánk nem a beolvadás, hanem az elvándorlás, mondta a megyeelnök.
- Az erdélyi magyar iskolai rendszer számára a piaci igényeknek megfelelő képzettség nyújtása az egyetlen módja annak, hogy ez a rendszer hosszútávon megmaradjon. A tudás piacképessége nem feltétlenül a megszerzett diploma szintjétől függ. Példa erre, hogy a Hargita megyei munkaügyi központnál egy tavaly meghirdetett portási állásra ketten is jelentkeztek, akik az európai tanulmányok karán szereztek felsőfokú diplomát, ugyanakkor a képzett szakmunkásokból hiány van. Különösen a szakoktatás területén évről évre fontosabbá válik a képzettség. A jövőben ez méginkább így lesz, elsősorban a számítástechnika fejlődése és az ezzel járó automatizáció terjedése miatt. Hozzá kell járulni a szakoktatás persztizsének növeléséhez, akár a jó példák hangsúlyozásával, már a családban megerősíteni a hagyományos mesterségek iránti megbecsülést. Ebben a folyamatban a pedagógusok meghatározó szerepe mellett a szülőkre is jelentős feladat hárul – mondta Borboly Csaba, majd kitartást és eredményes tevékenységet kívánt mindenkinek.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a házigazda szerepében köszöntötte az egybegyűlteket, és gratulált a kezdeményezéshez, majd Ráduly Róbert Kálmán polgármester üzenetét is közvetítette. Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szintén elhozta kollégái jó kívánságait.
Végül a fiatal, pályakezdő pedagógusokat Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte, a nyugdíjba vonuló kollégákat pedig Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos.
Az esemény ünnepi hangulatát diákok szavalatai, valamint a Codex régizene együttes kórusművei emelték.   

Csíkszereda, 2014. szeptember 14.
 

 

Letölthető dokumentumok: