Laudáció
Akkor is ha csak a legutóbbi két kötetes, a helytörténeti „album” műfaján túlmutató kiadványa jelent volna meg kitüntetettünknek, az is elegendő volna méltatásához.
Vofkori György az az ember, aki majdnem mindent és mindenkit ismer Székelyudvarhely városában, s azon túl is. Vofkori György az az ember, akit majdnem mindenki ismer Hargita megyében, intelektuális körökben és eddigi felmutatott munkássága révén, székelyföldi közösségünkben egyaránt. Ismer és ismerik, hiszen tanítványok ezreit oktatta az egyik legszebb és leghasznosabb tárgyra, a történelemre. És tette ezt nemcsak a tantervi előírások diktálta kötelességszerűséggel, hanem belső indíttatásból, meggyöződésből, annak tudatával, hogy a múlt ismerete, koroktól, rendszerektől függetlenül megőrző erő.
Helytörténeti historiográfiánkban – több-kevesebb sikerrel kísért – számtalan kísérlet történt egy egy közösség múltját teljességében megragadni. S most ahelyett, hogy történetfilozófiai elmélkedésekbe bocsájtkoznánk, csak arra hívnánk fel a figyelmet, hogy Vofkori György munkásságában különös hangsúllyal és fajsúlyosan valósult meg az a történeti szempont, hogy az egyének történetétől haladunk, a családi, közösségi, nemzetiségi, illetve nemzeti történelem felé. Lehet írni történelmet és végkövetkeztetéseket levonni az elefántcsontberakásos íróasztalod mellől, körbebástyázva magad bibliográfiák tömkellegével, de lehet úgy is, hogy kiszállsz a helyszínre, kifaggatod az egyéni történelmeket, megismerkedsz a történelem reális hordozóival és azok helyenként egybecsengő, néha ellentmondó történéseit ötvözöd egybe a szaktudomány állításaival s így próbálod meg megközelíteni az úgyis elérhetetlen igazságot, de egy adott közösség valós önismeretét mindenképp. Meghallgatod az élő, s a már kihalófélben lévő írott-, megtekinted a fiókok alján, családi albumokban rejlő képi emlékezetet, kiegészíted azokat az illető helységben valamilyen szinten kulturális, gazdasági, társadalmi szinten nyomot hagyó kisebb nagyobb magánszerveződések fennmaradt anyagával.
Mindezt tarva szem előtt kezdeményezett helytörténeti sarkot első vidéki iskolájában. A táj, az ember, a hagyomány, a múlt szépsége és a nagy elődök tisztelete ösztökélte arra, hogy jelenkori Orbán Balázs módjára, a székely anyaszék falvait bejárva fotókra, diapozítivekre rögzítse mindegyik helység és tájegység jellemző vonásait, múltját jelenét, sejtetve néha baljóslatú jövőjét is. De ami ennél is több, vállalva az egykori politikum kényelmetlenkedő ellenszenvét, ripoteri s gyakran irodalmi fajsúlyú kísérőszöveggel szinkronizált, az akkor elérhető legmagasabb technikai szinten vetítettképes előadásokban be is mutatta azokat azoknak, kiktől vétetett. Ez némi csapatmunkát is igénybe vett és annak megszervezését úgyszintén. S tette mindaddig, míg a hatalomféltő gyanakvás meg nem fékezte.
Jobbnak ígérkező időknek eljöveteléig, a többezer diapozítiv archíválása szülhette benne a gondolatot, hogy az itt nyert tapasztalatát más, most már egy-egy helység képes történetének feltárásában kamatoztassa. Így születtek, egyre lendületesebben, egyre módszeresebben azon, ma már, többnyire csak antikváriumokban, vagy magánosoknál hozzáférhető képes várostörténetek (a három egyre erőteljesebb kiadásban megjelenő Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós), melyek új stílust, új arculatot, új megközelítést kölcsönöztek egy már korábbról is ismert műfajnak, az illusztrált történeteknek. Csakhogy, míg az eddigi kiadványokban vagy a szöveg, vagy a kép javára tolódott el a hangsúly, addig Vofkori György könyveiben egyenrangú partnerként szerepel a kép és szöveg, melyek szerkesztői bravúrnak is köszönhetően úgy képeznek egy korszerűbb „vade mecum”-ot, hogy a könyvben lapról lapra haladva akár nyakadba veheted a városodat, ahol élsz, dolgozol, ahol annyi szép, annyi eredeti vesz körül, hogy gyakran érdektelenül mész el mellettük. Házról, házra járva, utcáról utcára haladva építheted fel magadban az egymásra tevődő idősíkokból kibontakozó, jelenbe vezető múltat. De lehetsz akár, csak a városainkba betévedt vándor, a könyvek akkor is megbízható útmutatóként szolgálnak.
De Vofkori György munkássága nem merül ki az eddig felvázoltakban. Nem egy helytörténeti cikkel, de a megbizható információk tömkellegének önzetlen átadásával nem egy pályakezdőt, első könyvest, vagy írott vagy vizuális médiát segített hozzá eredményes(ebb) munkájához.
S miközben örömmel gondolunk arra, hogy megyénknek egy valóban arra érdemes, közösségét szolgáló, művelődéspártoló, művelődést gyakorlo egyénére esett a választás a mai díj kiosztásakor, csak reményünket tudjuk tolmácsolni mihamarábbi felépülését illetően.
Róth András Lajos,
Székelyudvarhely, 2012-05-13
Emléklap
