Laudáció
„1938-ban születtem Korondon, a későbbi vallomások szerint nem reménytelenül, mondja magáról, a rá jellemző, sajátos iróniával Páll Lajos. Szüleim, nagyszüleim, rokonaim - a foghíjas emlékezet szerint - mind fazekasok voltak. Bizonyára nekem is ez a sor tartatott volna, ha egy kevéssel keményebb csontozatú, vagy gyengébb tanuló vagyok. Így kerültem középiskolába, egyetemre, börtönbe, s amolyan hazai prófétának Korondra.”
A kilenc gyermekes fazekas édesapja már kiskorában kemény munkára fogta, 80 medvét és kis szarvasokat kellett naponta elkészítenie és eladnia a piacon.
„Én olyan kicsi meg sovány vagyok, hogy a doktor azt mondta, belőlem nem lehet sohasem szobrász. Mert a szobrásznak nagy köveket kell faragnia, emelgetnie”, ez az édesanyjának elpanaszolt mondat győzte meg a szigorú apát, hogy festészeti osztályba engedje és folytathassa tanulmányait Marosvásárhelyen. Verseket ír és fest. Festményeit már ekkor megvásárolják tanárai.
Első próbálkozásra nem vették fel a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetbe, a nyári munkában feltört a tenyere, ami nagyon zavarta a rajzolásban „Abban az évben Kolozsvárott négy magyar és hét román volt az előírt norma. Nem vettek fel. Akkor éltem meg Vásárhelyen a nyomor legmélyebb bugyrait. Munkát kellett szereznem, de amíg nem találtam, az állomáson aludtam egészen addig, míg fölvettek a Bábszínházhoz díszletfestőnek” – meséli egy beszélgetésben. A második évben felvették, pedig ekkor a numerus clausus már három magyar - hét román volt. Rövid ideig volt csak egyetemi hallgató, Az 56-os forradalom leverése után 1959-ben letartóztatják, három napig étlen-szomjan tartják fogva, bírói úton államellenes összeesküvés koholt vádjával súlyos börtönbüntetésre ítélik.
Bűne? Verseket írt és olvasott, barátaival beszélgetett. Odaadta barátnőjének Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című költeményét, aki lemásolta és terjesztette.
A huszonéves Páll Lajos megjárja a kommunista diktatúra szörnyű börtöneit, éhezik, fázik, megalázzák, sokszor megverik, sötét magánzárkába zárják, mert szappanból Krisztusfejet gyúrt. Kibírta. Vérhast, tífuszt kapott. Túlélte. A Duna szigetek egyik lágerében homokgátat építtettek velük, amit elmosott a Duna. Oly korban élt, amikor
„ Fegyveres őr parancsolt a merev ártatlannak,
Tán az Úr elaludt, elköltözött, vagy meghalt.”
A börtönben a hatalmas szabadságvágy íratta vele a verseket, nem volt papírja, a fejében írta és őrizte meg a költeményeit. Ezt a befelé menekülést, a vershez menekülési tudományát mindvégig megtartotta. Talán ez mentette meg az összeroppanástól. Erővel, lélekhittel legyőzte félelmét: Mi lesz, ha Isten kiejt a markából?
1962-ben, szabadulása után - az ígéretek ellenére - nem folytathatta tanulmányait, hazatért szülőfalujába, Korondra, amely sok versének és festményének ihlető forrásává vált. Verseire közlési tilalmat adtak ki, még álnéven sem jelenthette meg költeményeit, kiállításokon ritkán vehetett részt. „Olyan feljelentések mentek ellenem, hogy az egyik festményemen az ég piros-fehér-zöld. Egy kiállításomat azért zárták be, mert feljelentettek, hogy az egyik képemen egy gyermek hintázik, s a többi nézi, ami azt jelenti, hogy a kommunistákat fel kell akasztani. Egy másik képemen egy templom látható, kerítéssel körülvéve, erről azt jelentették: Páll Lajos szerint nincs vallásszabadság. Amikor kint a szabadban rajzoltam, meg-megállt mellettem egy-egy kocsi, ilyenkor mindig arra gondoltam: most visznek.”
Sorsa sok szenvedés, megpróbáltatás, de a szenvedések tűzkohójában teljesedik ki csodálatos és egyedi költői és festőművészi tehetsége, sajátos képi világa.
"Vidékünkön – szól a költő vallomása – az ezeregy íratlan törvény közepette úgy él a költő, mint galamb a tövis között. Hiszem, hogy a dal szüli énekesét, mégsem ment fel semmi. Se a csorba falvak, a köves, suvadásos domboldalak, a csontként kifehéredő gyökerek, a kora ősztől párás szemmel hunyorgó házak, sem az ülő-álló emberek, kiknek serétre töltött apró szeme kísért." Ez a hűség íratja vele torokszorító verseit, amelyek a sorsképek megrázó erejével hatnak ránk. Szűkszavúan és drámaian.
Fülledt szürkületkor
megnémult villámok,
halott ősök ragadnak el
járni panasztáncot.
Nagyapámért, nagyanyámért,
Kontyon koppant fakanálért,
Lányért, földért, Szűzanyáért,
Hulló kőért, szép halálért.
Nekem nincs menekvés,
Törvénytartó népem
ajkán én már ki nem mondott
káromkodás lettem.
Ebből a hűségből fakadnak festményei, a messziről felismerhető és félreérthetetlenül erdélyi képei. Akinek ma a szobája falán Páll Lajos festmény függ, büszke lehet rá, féltett kincsként őrzi, éljen akár Erdélyben vagy a világ bármely részén, Amerikától Ausztráliáig.
Versköteteit forgatva összeszorul a szívünk. Költészet és látvány, a székelység jövője miatti féltő aggodalom és népszeretet, fohász, átok és áldás, szenvedés- és lázadás költészet övé. De festményein ragyog a fény, szikrázik a téli fehérség, ég a nyár, és tündököl a tavasz, átölel az ősz, a színes hajnal és az alkony melegsége. Megszépül a korondi, sóvidéki táj, amelyet vigyáznak a kis templomok, kisimul az egyszerű emberek konok, kemény arca.
Hazatalál képein és mi is hazaérkezünk vele.
A Hargita megyéért díj a szülőföld főhajtása Páll Lajos emberi nagysága és művészete előtt.
Kedves Lajos! Isten óvjon és oltalmazzon, tartson meg erőben és egészségben, alkotói kedvben, éltessen még sokáig!
Papp Kincses Emese
Emléklap
Sajtóközlemény
Dísztanácsülés a korondi katolikus templomban
Páll Lajos korondi költő és festőművész a Hargita Megyéért Díj 2012-es évi kitüntetettje
Páll Lajos költőt és festőművészt tüntette ki május 23-án Hargita Megye Tanácsa nevében Borboly Csaba megyeitanács-elnök a III. Székelyföldi Napok keretében a korondi római katolikus templomban tartott dísztanácsülésen.
– Akkor is szükség van ilyen ünnepi eseményekre, amikor a politikai helyzettől függően a központi hatalom döntései nem az erdélyi magyarság érdekeit szolgálják – mondta Borboly Csaba hozzátéve: – A politikai konjunktúrának az erdélyi magyarság érdekeit nem igazán szolgáló döntései közepette szükség van a maihoz hasonló lélekerősítő cselekményekre. Számunkra kedvezőtlen időszakot élünk meg, de díjazunk is. Az élet rendje, hogy túllépjünk a pillanatnyi bosszúságon, és a lehetőségekhez mérve megtegyük azt, ami közösségünk szempontjából fontos. Páll Lajos is ezt tette. Élete során több alkalommal volt olyan helyzetben, amikor az emberileg elfogadható csüggedésen felülkerekedve, a fenyítő és kedvezőtlen körülmények ellenére a szépségre és a művészi értékre alapozott, székely emberhez illően nem tört meg, hanem felállt, a lehetőségekhez mérve tette, amit ősei példája által vezérelve tennie kellett, és festményei, költeményei révén elmondta, amit az adott körülmények között nem szabadott volna.
A tanácsülésen Páll Lajost Papp Kincses Emese megyei tanácsos és Ferenczes István, a Székelyföld kulturális folyóirat volt főszerkesztője méltatta. Előbbi rövid életrajzban mutatta be a dísztanácsülésen kitüntetett költő és festő érdemeit, míg Ferenczes István barátként értékelte a kitüntetett életművét. Mindketten elmondták, milyen erővel kerekedett felül Páll Lajos az életpályáját derékba törő külső hatásokon, és az adott körülmények között is egyedülálló lélekként megtalálta módját mondanivalója kinyilvánítására. Festményeiben a szülőföld tájait dicsérte, költeményeiben pedig közössége, a székelység sorsa iránt érzett aggodalma talált utat, miközben megmaradt megértő, a hasonló érzelműek számára támaszt nyújtó székely atyafinak. Maga a kitüntetett a díj átvétele után mondhatni az egész székely közösséget méltán képviselő két személynek, édesanyjának és édesapjának mondott köszönetet saját költeményeivel.
A dísztanácsülés másik, immár hagyományosnak mondható része a leggondozottabb és legtisztább településnek járó díjak kiosztása volt. A kiértékelő bizottság szerint a városok kategóriában a legtisztább városnak járó díjat Csíkszereda kapta, második helyezett Székelykeresztúr, illetve különdíjat kapott Maroshévíz.
– A városvezetés, a városháza alkalmazottjait, illetve a csíkszeredai polgárok hozzáállását dicséri az a tény, hogy jó néhány éve sorra a megyeszékhely viszi el a leggondozottabb és legtisztább városnak járó díjat – mondta Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, hozzátéve, örömet jelent számára, hogy értékelik az igyekezetet, ezt a messze földről hazatérők véleménye is tükrözi.
A községek közül a fődíjat Parajd vitte el, őt követte a sorban Csíkszentkirály, Gyergyóremete, Csíkszépvíz, Oroszhegy és Gyergyóditró.
Az elmúlt év alatt legnagyobb fejlődést elért települések kategóriában Csíkszentimrét és Máréfalvát illette kitüntetés.
Csíkszereda, 2012. május 23.