Laudáció
Engem ért az a megtiszteltetés, hogy Domokos Ilonáról, az Orbán Balázs díj idei Maros megyei kitüntetettjéről szóljak.
A néptánc oktatása és előadása nemes és felelősségteljes feladat, hiszen a népi hagyományt a modern, rohanó világban kell hihetően továbbadni, hogy az el ne veszítse értékét. Megtartó ereje van.
Nagyanyáink és elődeik tudásukat nagyrészt közvetlenül saját szüleiktől kapták. A lányok édesanyjukkal együtt varrogattak, énekeltek, főztek, a fiúk együtt vágták a fát, művelték a földet, szerelték a házban található eszközöket. A XX. század közepétől ez a folyamat szinte teljességgel megszakadt, a hagyományos tudás átadása egy intézmény, az óvoda, illetve az iskola feladata lett.
Mára szinte eltüntek a meséből soha ki nem fogyó, mindig süteményillatú nagyanyók, s a beszélgetéseket, ha más nem, a mobiltelefon csengése szakítja meg gyakran.
A hagyományőrzés nem magánügy, a közösség, a tanító, a családok feladata. A hagyomány közösségben képes csak elevenné válni. Sok generáció tanítójakent, tudatosan vállalta fel ezt a nemes feladatot Domokos Ilona nyugdíjas tanítónő, akinek célja az volt, hogy minél több gyermek lelkébe elültesse a magyar kultúra csíráját, ott nevelgesse, gondozza, hiszen egy nép sorsa akkor válik aggasztóvá, amikor a múltját elveszíti.
Domokos Ilona Marosvásárhelyen született, de az elemi iskolát Szovátán végezte, 1950- tól tanulményait a székelyudvarhelyi tanítóképzőben folytatta.
1954 ben, a tanítói oklevél megszerzése után, Deményházára kapott kinevezést. Ebben a kis faluban, mint mindenütt az országban, a tanügyi kádereknek kötelező módon iskolán kívüli tevékenységet kellett vállalnia. A különböző megbizatások között egy tánccsoport megszervezése állt. Valahol itt kezdődött Domokos Ilonka szoros, mondhatni, életre szóló elkötelezettsége a népi tánc és népdal iránt. Tanítói munkáját Parajdon folytatta, majd pár évi kitérő után ismét Szovátán kapott állást. Innen vonult nyugdíjba 1994-ben.
Az első tánccsoport szervezését feladatul kapta. Innen kezdve a tanítás- oktatás mindennnapi gyakorlata mellett folyamatosan tanította a néptáncot. Kezdetben a betanult táncot és népdalokat szülői értekezleteken mutatták be, és különböző ünnepek alkalmával a művelődési házban léptek fel, ahol már szélesebb nézősereg előtt ropták a táncot a gyerekek. Kezdő és haladó csoportjaival sok éven át folyamatosan foglalkozott első osztálytól nyolcadikig, és ha igényelték a segítségét, szívesen segített a már középiskolás egykori táncosainak is.
Az évek folyamán a haladó csoportjaival számos versenyen vett részt, folyamatosan gondoskodva az utánpótlásról. Abból kiindulva, hogy a népdal elválaszthatatlan a néptánctól, mindig volt dalcsoportja is, akik a táncosokkal együtt énekeltek, sikeresen teremtve meg a profi néptánc- együttesek műsorainak hangulatát. A “ Megéneklünk, Románia” fesztiválon minden alkalommal eljutott az országos szakaszig, és onnan ha nem is mindig díjjal, de legalább dícsérettel tért haza az iskola, a szülők, a város nem kis örömére.
A néptánc tanítása kiváló alkalmat adott arra is, hogy közben népszokásokról is szó essen, amelyek közül több beépült a koreográfiába. Magyarországra is eljutott táncosaival, a szovátai gyerekek egy órás műsorral szórakoztatták a lelkes csopaki közönséget.
Két évet Budapesten dolgozott a III. kerületben, ahol pesti gyerekek ropták a sóvidéki táncot.
Tudjuk, hogy a kultúrmunka, s különösen a népi tánc tanítása sok-sok türelmet, időt és testi-lelki energiát ígényel, de Domokos Ilona mindig szívből jövően tette a dolgát. Sok évi munkája során az adott erőt és energiát, hogy úgy érezte, munkájával hozzájárul nemzeti tánckultúránk életben tartásához, mely fennmaradásunknak, létünknek fontos tényezője.
Generációk sora emlékezik nosztalgiával azokra a napokra, amikor borultak a szoknyák, döngtek a csizmák a deszkapadlón, repült a hajfonat a levegőben, szakadt a lélegzet, csorgott a veríték, és jó volt magyarnak lenni, még abban az időben is.
Ezt az érzést köszönjük mi, mindannyian Domokos Ilonának.
Oklevél
Sajtóközlemény
Ma is sokan járnak Orbán Balázs nyomdokain
Csíkszeredában adták át második alkalommal az Orbán Balázs-díjat
Hargita Megye Tanácsának kezdeményezésére a III. Székelyföld Napok keretében Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa második ízben adományozta az Orbán Balázs-díjat azoknak a személyiségeknek, akik a Székelyföld fejlődéséért, a szülőföldön való megmaradásért és a közösségi értékek megőrzéséért tevékenykedtek. A díjátadás ünnepélyes eseményét a csíkszeredai Szent Ágoston római katolikus templomban tartották május 24-én.
A díjat olyan személyiségeknek nyújtotta át Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, illetve Maros megye képviseletében Péter Ferenc, Szováta polgármestere, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában.
Borboly Csaba az esemény házigazdájaként köszöntötte a résztvevőket, elmondta, hogy harmadik éve szervezik a Székelyföld Napokat, ami azt jelenti, hogy a három székely megye együttműködése hagyománnyá vált, és évente legalább egyszer próbálják bemutatni értékeinket, odafigyelni egymás alkotásaira, eljárni egymás térségeibe. És ebben a rendezvénysorozatban helye van azon kiemelkedő személyiség díjazásának, akik példaértékű magatartásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a három megye egységes Székelyföldként lépjen fel. – Hiszem, hogy ma is sokan járnak Orbán Balázs nyomdokain, és köszönjük ezeknek az embereknek, hogy valós, népünk megmaradását szolgáló értékeket közvetítenek és ápolnak, amellyel igazi példaként szolgálhatnak mindannyiunk számára. Így díjazzuk ma Orbán Balázs-emlékéremmel Beder Tibort Hargita megyéből, abban a reményben, hogy mindaz, amit tett a térségért, sokak számára iránymutató lehet, hiszen ha Székelyföld értékeit, különböző adottságait értékes emberek felmutatják, akkor mások is könnyebben megtalálják a helyes irányt.
Tamás Sándor felelevenítette, hogy Orbán Balázs örököséül a székely népet tette meg, vagyis örökösök vagyunk mind, szülőföldünket, Székelyföldet szerető emberek. – Székelyföld egy ezeréves közös alkotás, benne van mindannyiunk öröme, verejtékes munkája, fájdalma, könnye, és a ma díjazott, kiemelkedő személyiségek ezt az alkotást építik, csiszolják. Elmondta, Kovászna megyéből Hasszmann Pált javasolták díjazásra, aki két örökséget kapott: édesapjától a néprajzi gyűjteményt, valamint Orbán Balázs hagyatékát, és mindkét örökséget a legjobb tudása és igyekezete alapján próbálta kamatoztatni, átmenteni. – Haszmann Pál az az ember, akiben ötvöződik édesapja gyűjtő szenvedélye, és Orbán Balázs kitartása, s biztos vagyok benne, hogy mindketten nagyon büszkék lennének az értékeket megmentő emberre – méltatta a díjazottat a tanácselnök.
Péter Ferenc kiemelte, az Orbán Balázs díjat azok kapják, akik nem öncélúan élnek, hanem a közösséget szolgálják, és kifejezte örömét, amiért Szováta város képviseletében olyan szovátai tanítónőt díjazhat, aki sokat tett a néptáncoktatás fellendítéséért, és igyekezett a gyermekek számára megteremteni az alapot ahhoz, hogy hagyományaikról ne feledkezzenek meg.
Hargita megye díjazottja Beder Tibor tudós földrajztanár, akitől tanítványok százai tanultak hosszú éveken át nemcsak földrajzot, hanem a szülőföld szeretetét, emberséget is. Kovászna megye Haszmann Pálnak, a csernátoni Haszmannn Pál Múzeum muzeográfusának, Maros megye pedig Domokos Ilona tanítónőnek ítélte oda az Orbán Balázs-díjat.
Beder Tibor pedagógus, akinek nyíltan vallott ars poeticája, hogy az iskola „nem alattvalókat, hanem királyokat” kell neveljen. A veszendőben lévő szórványmagyarság nemzettudatának óvója a nemzetközi hírű Julianus Alapítvány létrehozójaként. A Magyarok Székelyföldi Társaságának lelkes vezetője, hős, Árpád-házi királyunk, Szent László emlékének, történelmi emlékhelyeinknek, hagyományainknak őrzője és cselekvő ápolója. A Török–Magyar Baráti Társaság alapítója, aki emberfeletti erővel sok ezer kilométert volt képes gyalogolni, hogy eljusson fiatalkori álmai színhelyére. Többszörösen kitüntetett, Rodostóban és Isztambulban székely kapukat állító, „tiszteletbeli” török.
Kovászna megye díjazottja a csernátoni Haszmannn Pál Múzeum muzeográfusa, amely múzeumot idős Haszmannn Pál álmodott meg. Régi házak lebontásától, a múzeum udvarára költöztetésétől, újraépítésétől, a begyűjtött mezőgazdasági eszközöktől, gépek megszerzésétől, konzerválásától, székely kapuk, kopjafék faragásáig és a faragás oktatásáig mindent csinál, lendületesen, kedvesen és néha furfangosan. Vezeti a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet, illetve a múzeum kertjében működő Népfőiskolát. Számos oktató-nevelő kisnyomtatványt, képeslapot adott ki. Népi mesterségeket oktató táborok sorát szervezi a múzeum udvarán, amiben a világ minden tájáról származó magyar gyermekek és fiatalok hada vesz részt, és tanul népművészetet, ismerkedik a népi kultúrával, szív magába egészséges nemzettudatot, népszeretetet!
Maros megye díjazottja Domokos Ilona, amint az a laudációban is elhangzott, nyugdíjas tanítónő, akinek célja az volt, hogy minél több gyermek lelkébe elültesse a magyar kultúra csíráját, ott nevelgesse, gondozza, hiszen egy nép sorsa akkor válik aggasztóvá, amikor a múltját elveszíti. A hagyományőrzés nem magánügy, a közösség, a tanító, a családok feladata. A hagyomány közösségben képes csak elevenné válni. Sok generáció tanítójaként tudatosan vállalta fel ezt a nemes feladatot.
A díjátadást a Csíki és a Georgius Kamarazenekar hangversenye követte.
Csíkszereda, 2012. május 24.