Hargita Megye Tanácsának kitüntetései
vasárnap, 2024. december 22., 12:58:31
Veress Rozália

Laudáció

A fertőző betegségeket kezelő osztály főorvosa, dr. Ambrus Irén és az osztály főasszisztense, Veress Rozália kollégáikkal együtt a koronavírus elleni harc frontvonalában dolgoznak. Nem hátráltak meg a feladat elől, gondozzák, ápolják és gyógyítják a koronavírus gyanújával kórházba kerülő, illetve igazoltan koronavírusos betegeket. Teszik ezt ugyanazzal a komolysággal és alapossággal, ahogyan mindig is gyógyítottak.

Dr. Kacsó Jolán és dr. Szabó Izabella sürgősségis szakorvosok kórházunk Sürgősségi Betegellátó Egységének alappillérei. Ahogy azt szakmájuk megköveteli, gyorsan átlátják a helyzetet, pillanatok alatt döntenek gyógymódról, kezelésről.

Dr. Sergiu Sîngeorzan, kórházunk járványtani szakorvosa, a SPIAAM szolgálat vezetője, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a járványhezetre való felkészítésében, - hogy megfelelően  működhessen a járvány leküzdésében -  kifejtett munkájáért tegnap vehette át a kitüntetést. Munkájában Marina Maftei főasszisztensnő segítette és segíti, akit szintén kitüntettek ezért.

A koronavírus-járvány és az egészségügyi rendszert érintő átszervezések az eddiginél is nagyobb terhet helyeztek a vállukra. Ezzel az elismeréssel megköszönjük a munkájukat és azt is, hogy vállalták, vállalják a terhet továbbra is.      

 

Oklevél

 

Sajtóközlemény

 

Letölthető dokumentumok: