Hargita Megye Tanácsának kitüntetései
kedd, 2024. április 16., 17:40:31
Demeter László

Laudáció:

Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének tevékenységi köréhez tartoznak az ember-nagyragodozók közötti konfliktusok csökkentésére irányuló törekvések is. Ezen, valamint számos, a tájgazdálkodáshoz köthető területen kimagaslik Demeter László biológus a Hargita megye érdekében kifejtett tevékenységével.

Demeter László szakterülete a biodiverzitás megőrzése, a hagyományos kultúrtájak természeti értékei, valamint a természetvédelmi területek menedzsmentje.

Demeter László a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemről való hazakerülése óta fáradhatatlanul tevékenykedik Hargita megye természeti értékeinek a védelme és széles körben való megismertetése érdekében. Az utóbbi években a Pogány-Havas Kistérségi Társulás keretében lebonyolított természetvédelmi projektek mellett szembetűnő a gyerekek körében végzett tudománynépszerűsítő és a helyi természeti értékek bemutatását célzó tevékenysége is.

2019-ben jelentősen hozzájárult számos megyei szintű projekt és program elindításához és kivitelezéséhez. Többek között koordinálta a Hargita megyei nagyragadozó platformot, Hargita Megye Tanácsának tájgazdálkodási munkacsoportját, kezdeményezte és segítette a biokulturális diverzitás fogalmának a bevezetését helyi és európai uniós szinten is. Mindemellett mondhatni napi szinten tudományos tanácsadással segítette a megyei tanács munkáját a szakterületét érintő kérdésekben.

A megyei önkormányzat a Hargita Megye Tanácsa-emlékéremmel ismeri el kiemelkedő szakmai tevékenységét.

 

Csíkszereda, 2019. december 20.

 

Oklevél:

 

 

Sajtóközlemény:

Kiskertészeket és mintagazdákat díjaztak

A jelenleg Csíkszeredában zajló helyi és hagyományos termékek vásárának népszerűsége bizonyítja, hogy szükség van a háztáji gazdaságokra és termékeikre. Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesülete Kiskertész programjának résztvevői az utánpótlás, a díjazott mintagazdák pedig jó példaként állnak mindenki előtt. A gazdák munkájára épül a Székely termék mozgalom, hangzott el a Vidékfejlesztési Egyesület évértékelőjén december 20-án a csíkszeerdai megyeházán, ahol díjazták a kiskertészeket és a mintagazdákat.

Fel kell ismerni értékeinket, a földet meg kell művelni és egészséges élelmiszereket előállítani. Vissza kell térni a természethez a pazarló életforma helyett. A vidék is lehet menő, és lehet trendi fiatal gazdának lenni, mondta beszédében Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetet mondott Márton Istvánnak, a Vidékfejlesztési Egyesület vezetőjének a Kiskertész és a Mintagazda programok elindításáért.

A Mintagazda program idén 6., a Kiskertész program 9. kiadását bonyolították le, számolt be Márton István.  A Kiskertész programban ezúttal 816 gyermek és 22 osztályközösség vett részt, a Mintagazda programban 18 gazdát díjaztak zöldségtermesztés, nagykultúra, gombatermesztés, juhtenyésztés, szarvasmarha tenyésztés és hegyvidéki szarvasmarha tenyésztés kategóriákban.

A vidékfejlesztés témakörében sokat tesz az ember és a nagyvadak közötti konfliktus csökkentéséért Demeter László, a Természetvédelmi Területek Országos Hatósága Hargita megyei kirendeltségének vezetője. Tevékenységével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a döntéshozásban mentalitásváltás történjen, méltatta Borboly Csaba, aki Demeter Lászlót munkájáért Hargita Megye Tanácsa emlékérmével tüntette ki.

A gazdálkodás természetvédelmet, és a természetvédelem gazdálkodást jelent, és ezt az értéket meg kell őriznünk a következő generációknak, mondta Demeter László, megköszönve az elismerést.

Becze István, Hargita Megye Tanácsa vidékfejlesztési és mezőgazdasági bizottságának és a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének vezetője bemutatta az egyesület tevékenységét, amely szakmai hátteret biztosít a gazdáknak.

Csilip Árpád, a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség vezetője beszámolójában elmondta, a tízéves múlttal rendelkező Székely termék mozgalom ma több mint 1500 terméket és közel 150 termelőt tömörít, a vásárokat több tízezren látogatják.

Csíkszereda, 2019. december 20.

 

Letölthető dokumentumok: