Hargita Megye Tanácsának kitüntetései
péntek, 2024. március 29., 09:06:12

Székely válasz a gazdasági válságra

(0 Szavazat)13 megjelenítés

Ünnepi alkalomra gyűltek össze december 19-én, szerdán délelőtt Székelykeresztúron a környékbeli gazdák: újraindult a helyi vajgyár, az ország első gazdatulajdonban lévő nagy kapacitású tejfeldolgozó üzeme. Kétéves megfeszített és kitartó munkára volt szükség mindehhez, mondta beszédében Varga-Nagy László, a tulajdonosokat tömörítő Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, aki köszönetet mondott a támogatásért Hargita Megye Tanácsának, a magyar Vidékfejlesztési Minisztériumnak és tíz térségbeli polgármesternek. A beruházás Hargita megye gazdatársadalmának egyharmadát érinti, a Keresztúr és Udvarhely környékieket.

– Nagyon nagy volt az összefogás a tejtermelő gazdák részéről, minden elképzelést felülmúlt az ügy iránti érdeklődés és elkötelezettség, a bizalom és a meggyőződés – fogalmazott a szövetkezet elnöke. Szerinte, bár a mezőgazdaság jövőjét a szövetkezésben látják, állami támogatás is szükséges a talpon maradáshoz. Varga-Nagy László azt is elmondta, hogy a szövetkezetet hamarosan termelői csoportként is bejegyeztethetik, mert úgy pályázni tudnak az üzem fejlesztésére, az elnyert támogatásból többek között két tejszállító autót, egy automata gázkazánt és tejterméktöltőt vásárolnának.
– Székelyföld lakóinak ez a válaszuk a gazdasági válságra: nem várják, hogy mások oldják meg a problémáikat, hanem cselekszenek – méltatta a gazdák összefogását Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hozzátéve: ezt a példát nyugodtan le lehet másolni más vidékeken is, nem áll szerzőijog-védelem alatt. A tanácselnök hangsúlyozta: jól döntöttek, akik beléptek a szövetkezetbe, hiszen egy befektetett lej után tíz lej a haszon, tehát ezerszázalékos a nyereség.
Borboly Csaba a Hargita Megye Tanácsa által alapított, kiemelkedő vidékfejlesztési tevékenységért járó Vitos Mózes-díjjal tüntette ki a Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet kilenc elnökségi tagját: Varga-Nagy László elnököt (Székelykeresztúr térsége), Szőcs Béla alelnököt (Gagy mente és Etéd község), Mészáros Zoltán alelnököt (Nyikó mente), Bálint Sándor titkárt (Siménfalva és Farkaslaka község), Jakab Bélát (Kányád és Székelyderzs község), Szilágyi Lajost (Bögöz térsége), Györfy Leventét (Zetelaka–Varság), Tamás Pált (Kápolnásfalu–Oroszhegy), valamint Kinda Jánost (Galambfalva község).
Az ünnepi eseményen jelen volt Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Becze István és Benyovszki Lajos megyei tanácsosok, Márton István, a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületének vezetője. A főkonzul hangsúlyozta: Magyarország azért támogatja ezt a kezdeményezést, mert hisznek abban, hogy az ilyen társulásoknak van jövőjük, és hozzájárulnak a gazdasági válság utáni fellendüléshez.
– Szükség van helyi termelőkre, ugyanakkor helyi fogyasztókra is – mondta Zsigmond Barna Pál, helyi termékek vásárlására biztatva a jelenlévőket.
A Keresztúr környéki gazdákat tömörítő Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet, többek között Hargita Megye Tanácsa támogatásával, idén megvásárolta a keresztúri tejfeldolgozó üzemet, ami országos premiernek számít, hiszen Romániában a gazdák körében még nem volt példa ilyen összefogásra. A térség tejtermelői ezentúl a feldolgozásban és így az előállított termék értékesítésében is érdekeltek lesznek, a beruházás mintegy 500 gazdacsaládnak jelenthet biztos megélhetést és lehetőséget, érvényesülést a szülőföldön. Az egymillió euró értékű befektetés nem mindennapi lépés az ország gazdatársadalmában. A szövetkezet számára mintegy húszezer hektár mezőgazdasági terület, 2500 fejőstehén, tízezer juh és 500 kecske jelenti a forrást a közel 500 aprógazdaság számára, amelyekben megtermelik azt a valódi háztáji tejet, amelyet a keresztúri tejfeldolgozó üzemben dolgoznak fel, és Târnalact néven értékesítik majd. Ezzel a márkanévvel a boltok polcain hamarosan kefirt, tejfölt, aludttejet, édestejet, valamint túró- és sajtféléket találhatunk.

 

Csíkszereda, 2012. december 19.

Letölthető dokumentumok:

Facebook